Battlefield 4 - néhány információ

A tegnap érkezett videó és képek után a DICE megosztott néhány információt is a Battlefield 4-gyel kapcsolatban.

Az egyik nagyobb újdonság, hogy a játék immáron a Frostbite 3-as motorra fog épülni, amelyet a DICE a következőképpen jellemez: "Ez egy olyan motor, amelyben benne vannak a Frostbite legnagyobb erősségei és jelentős újításokat is tartalmaz." A Frostbite 3 legfontosabb újításai az épületek jelentősen feljavított rombolhatósági rendszere (az épületek teljesen lerombolhatóak lesznek, ugyanúgy ahogyan a Bad Company 2-ben is, viszont sokkal részletesebb és látványosabb lesz), a továbbfejlesztett megvilágítási rendszer, új animációs mechanizmus és egy átdolgozott időjárási rendszer.

A Battlefield 4 kreatív igazgatóját, Lars Gustavsson-t arról is megkérdezték, hogy a DICE optimalizálni tudja e majd a játékot úgy, hogy az lehetőleg stabil 60 FPS-sel fusson? Az igazgató egyértelmű választ erre nem adott, de a szavai bizakodásra adhatnak okot: "Nehéz erre választ adni. A demó PC-n futott 60 FPS-sel. Egyelőre még tanulmányozzuk a Frostbite 3-at, úgymond kiszélesítjük a határokat. Amíg én itt vagyok, aközben a fejlesztők keményen dolgoznak a stúdióban."

Egyelőre a DICE nem erősítette meg a Battlefield 4 megjelenését a next-gen konzolokra. Ugyancsak Lars Gustavsson, a játék kreatív igazgatója mondta el, hogy egyelőre sem megerősíteni, sem pedig megcáfolni nem tudja a next-gen konzolokra való megjelenést. "Egyelőre a véleményeket várjuk a bemutatott demóval kapcsolatban" - válaszolta Gustavsson arra a kérdésre, hogy miért nem tudja megerősíteni a next-genre való megjelenést.

Annyi biztos, hogy a Battlefield 4 idén ősszel biztosan megjelenik PC-re, PS3-ra és Xbox360-ra, viszont a Wii U kimarad a célplatformok közül. Gustavsson szerint nem akarnak idegen területre tévedni a Nintendo gépével, így azon a területen maradnak inkább ahol már van tapasztalatuk. A bejelentés óta érkezett egy TV reklám is a játékhoz, amelyet alább tekinthettek meg:

Azóta történt

Előzmények