Battlefield 2042 - Rövid előzetesen a Hazard Zone mód

Előző generációs konzolokon 24-en, míg az új generációs gépeken és PC-n 32-en játszhatjuk a játékot.

Bejelentése óta nem sok új hírt kaptunk a Battlefield 2042-ről, azonban a zárt alfa teszt után nemrég befejeződött a nyílt béta tesztelés is, így betekintést kaptunk a játék korainak mondott változatába. Nem sokkal később a fejlesztők bejelentették, hogy megkapjuk az első részleteket a Hazard Zone-ról. A minap egy rövid előzetes mellett végre az első hivatalos információkat is megosztották velünk a készítők.

A Hazard Zone-ban nem az a célunk, hogy minél több ellenfelünkkel végezzünk, hanem 4 fős csapatokban a pályákon szétszórt adatmeghajtókat kell visszaszereznünk, miközben mások ugyanezt próbálják meg elérni. A meccsek folyamán két alkalommal lesz lehetőségünk a kimenekítésre, azonban minél tovább maradunk annál több Dark Market kreditet szerezhetünk, ezekkel pedig extra felszereléseket és fegyvereket/kiegészítőket nyithatunk meg. (Amik csak ebben a módban használhatóak.)

Azóta történt

  • Battlefield 2042 - Teszt

    Megérkezett az ismert FPS széria legújabb felvonása, amely bár sokat ígért a bejelentés utáni időszakban, végül nem egészen azt kaptuk tőle, amit elvártak a rajongók.