Battlefield 1943 PC: Csak 2010-ben

Az EA által fejlesztett és kiadott Battlefield 1943-at eddig csak konzolokra jelentették meg, pedig már a nyár közepére meg lett ígérve a PC-s verzió is. Sajnos ez a kiadás ismét csúszásokkal kell hogy számoljon, egészen pontosan 2010-re tették át a debütálási idejét, nyilatkozta az Electronic Arts.

A cég elmondása szerint a késés oka a  játék alá tett grafikus motor, hiszen ez az első alkalom, hogy ezt az engine-t írják át PC-re, és ez némi bonyodalmat vont maga után. Nos, akkor lehet, hogy még egy csúszást be kell majd jelentenem, méghozzá a Bad Company 2 asztali gépes portját, hiszen az alatt a játék alatt is ugyanaz a motor dolgozik majd.

Azóta történt

Előzmények