Batman - a jelek szerint lesz még folytatás

A Rocksteady már az Arkham Asylumban is tett utalásokat arra, hogy érkezik majd az Arkham City, és úgy néz ki ezt a szokásukat most sem szakították meg.

Nem mintha akárkinek is kétsége lehetne a felől, hogy egy ennyire remekül összerakott játék kap-e folytatást, de sose árt ha erre némi megerősítést is kapunk, főleg ha az némi utalás a következő rész egyes elemeire.

Az alábbiakban spoileres leírás és videó következik!

Tehát az Arkham Asylumban megtalálhattuk Arkham City térképét, ez volt egy apró utalás a következő részre és annak helyszínére. Most nem a helyszínt kívánták megjelölni, inkább egy új ellenfél születésére kívánnak utalni. Szó szerint egy új ellenfelünk születik, ugyanis Joker házában a videóban látható helyen megtalálhatjuk Harley Quinn pozitív terhességi tesztjét. Ha esetleg a felől lennének kétségeink, hogy ez  a teszt valóban az övé lenne, a játék végén énekelni is hallhatjuk, természetesen a babájához.

Joker hangja, vagyis Mark Hamil bejelentette, hogy a jövőben nem szinkronizálja Jokert, így adott, hogy a következő részben feltehetőleg Quinn és Joker születendő gyermeke lesz a legfőbb ellenfelünk.

Előzmények