Back 4 Blood - Ha egyedül játszol, hátrányba kerülsz

A korai hozzáférés már elérhető néhány napja, ebben akadnak olyan részletek, amelyek nem tetszenek a játékosoknak.

A Back 4 Blood című játék hivatalosan alig egy nap múlva jelenik meg, azonban akik megvették a Deluxe vagy az Ultimate kiadást már a hétvégén belevethették magukat a zombi, kooperatív akciójátékba. A program bár a közös mókázásra van felépítve, lehetőségünk van arra is, hogy egyedül, gépi társakkal vágjunk neki a csatározásnak. Ennek azonban úgy tűnik, hogy akadnak hátrányai is. Egy részről a kártya-rendszert a fejlesztők teljesen külön veszik ilyen esetben, konkrétan aki egyedül vág neki a programnak, az semmilyen módon nem tudja fejleszteni a többjátékos profilját. Egyrészről nyilván ez érthető abból a szempontból, hogy a készítők ezzel próbálják meg a "farmoló"-kat megakadályozni, azonban úgy tűnik, hogy mégis hallgatnak részben a bejelentésekre, nemrég ugyanis Twitterre kiírták, hogy átbeszélik a hozzájuk beérkezett visszajelzéseket.

Hirdetés