Az eredeti tervekhez képest később jelenik meg a Diablo IV és az Overwatch 2

Daniel Alegre, az Activision elnöke és operatív vezérigazgatója megerősítette a befektetőknek, hogy legkorábban a 2023-as évben várhatóak a játékok.

A 2019-es BlizzConon a Blizzard végre bejelentette, hogy érkezik a Diablo IV, azonban megjelenési dátumot azóta sem kaptunk, kizárólag szóbeszédeket hallhattunk arról, hogy esetleg jövőre megkapjuk a folytatást. A találgatásokat lényegében a fejlesztők a minap megfejelték azzal, hogy bejelentették, hogy a széria 4. sorszámozott része és vele együtt az Overwatch 2 is az eredeti tervekhez képest később jelenik meg.

Úgy tűnik, hogy a halasztások hátterében a vezető váltás állhat, ennek köszönhetően mindkét cím esetében borítékolható, hogy nem jelenik meg 2022-ben, csak valamikor legkorábban 2023-ban.