Az eredeti gárda is részt vesz a Firefly Online-ban

Pár hónapja történt, hogy bejelentették, MMO videojáték készül minden idők egyik legnagyobb kultsorozatából, a Firefly-ból, amely itthon érthetetlen okokból Szentjánosbogár címen futott a televízióban. A gyártó csatorna inkompetenciájának hála csak egy szezont és egy vegyes fogadtatást kapó mozifilmet megért űrwesternt százezrek imádják szerte a galaxisban, így nem csoda, hogy sokan eldobták az agyukat, amikor kiderült, hogy ha csak videojáték formájában is, de folytatást kap a legenda. Persze üröm az örömben, hogy közben kiderült, hogy a főbb fejlesztési platform a mobiltelefonok és tabletek világa, valamint hogy free 2 play rendszerben tervezik terjeszteni, ami szinte garancia a katasztrófára.

A fejlesztők azóta tűzoltásként bejelentették, hogy a projekt egyrészt csak jövőre érkezik, másrészt asztali számítógépekre is felbukkan majd, ráadásul a teljes színészgárdát sikerült leigazolni hozzá. Nathan Fillion, Alan Tudyk, Adam Baldwin, Sean Mahrer, Summer Glau és a többiek mind felbukkannak majd a játékban, amelyben a próbálkozók mind egy-egy kapitányt alakítanak, akik totálisan testre szabható hajóikkal keresztül és kasul járják az univerzumot, hogy bármilyen munkát elvállaljanak a megélhetés érdekében. Hiszen a cél annyi, hogy repüljünk tovább, történjék bármi, ahogyan az a most debütált első trailerből is kiderül, meglepetésvendéggel a végén.