Az első előzetes alapján meglepően jónak tűnik a Tetris film

A mozikat ugyan kihagyja, azonban az Apple TV+-on március végén látható lesz a különleges film, amely nem egy hétköznapi adaptációnak tűnik.

Ha van olyan játék, amit nem igazán kell bemutatni senkinek, az a Tetris, hiszen az 1984-ben bemutatkozott eredeti változatból az elmúlt évtizedekben számtalan variáns készült és amelyhez 1989-ben megkaptuk azt a bizonyos klasszikus zenét is. (Amelynek egyébként egy 19. századi orosz dal az alapja) Anno 2014-ben szóltak az első hírek arról, hogy filmes adaptációt kap a program, ami az eredeti tervek szerint egy nagyszabású sci-fi alkotás lett volna. Szerencsére ez végül nem valósult meg, helyette 2020-ban megtudtuk, hogy megkapjuk a Tetris sztoriját egy drámainak szánt filmben, ahol a főszerepben Taron Egerton láthatjuk. A minap végre befutott a film első előzetese, amely őszintén szólva meglepően jónak tűnik még úgy is, hogy nem a mozikban láthatjuk a végső produkciót.

A Tetris a tervek szerint március 31-től lesz látható az Apple TV+-on, természetesen itthon is elérhető és megnézhető lesz.