Az Amazon erősíti partnerei listáját a Kindle Fire megjelenéséig

Az Amazon napokon belül beszáll a táblagépek versenyébe, a Kindle Fire névre keresztelt androidos tábla segítségével. Az e-könyv olvasók piacát már sikerült meghódítaniuk az olcsón kínált Kindle olvasóknak köszönhetően, és hasonló üzletpolitikával vágnak neki a táblagépek szegmensének is. A képlet egyszerű olcsón jót adni és mellé kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtani.

Éppen ezért megpróbálják erősíteni az általuk üzemeltetett Amazon App Store kínálatát, és olyan partnereket jelentettek be, mint a  Facebook, Netflix, Pandora, Twitter, EA, Gameloft, PopCap és Zynga. Ezen felül a Rovio-t is megemlítették, de ugye az eddig sem lehetett kérdéses az Angry Birds miatt.

A Kindle Fire első változatával nem lehet hozzáférni a Google Market-hez, ezért is fontos, hogy a saját rendszerük kellően fel legyen töltve. Hogy a jövőben elérhetővé teszik-e a Marketet is az egyelőre nem derült ki. De feltehetőleg sokan a hivatalos utakat megkerülve házilag lehetővé teszik majd ezt maguknak.

A Kindle Fire november 15-én jelenik meg Amerikában, 199 dolláros kezdőárral. Egyelőre nem tudni, hogy mi mikortól rendelhetünk belőle.

Azóta történt

Előzmények