Az Activision felvásárolja a Take-Two Interactive-ot?

Egy belső forrásra hivatkozva indult el a pletyka, miszerint az Activision nemrég elkezdett "takarító-hadművelete", melynek során leállították a Guitar Hero, DJ Hero, Tony Hawk, valamint a True Crime: Hong Kong című játékok fejlesztését, pusztán azért kellett, hogy helyet csináljanak az új címeknek.

A kiadó ugyanis állítólag szemet vetett a konkurens Take-Two Interactive stúdiójára, és többek között a True Crime: Hong Kong munkálatait is azért állították le, mert házon belüli konkurenciát állított volna a GTA sorozatnak.

"Nagyon erősek a szóbeszédek a legfelsőbb vezetés körében a globális piacon, de egyelőre ezek nem többek, mint pletykák. Persze, az Activison e heti bejelentését követően mindenki azt figyeli, mi lesz a következő lépésük, azért kettőt meg kettőt mindenki össze tud adni." - nyilatkozott a pletykát útjára indító egyén.

Legutoljára az Electronic Arts akarta felvásárolni a Take-Two Interactive-ot 2008-ban, állítólag sokkal többet ajánlottak érte, mint amennyit ért, mégsem jött össze az üzlet.

Azóta történt

  • Skylanders: Spyro's Adventure bejelentés

    Az Activision egy érdekes programot jelentett be, melyben ötvözik a hagyományos játékfigurákat a videojátékokkal. A főhőse pedig Spyro lesz, a sárkány.

  • Bizarre Creations - búcsúvideó

    A Bizarre Creations csapata egy búcsúvideóval köszöni meg a játékosoknak az eddigi figyelmet, a mai nappal ugyanis bezár a stúdió.

  • Jön a Tony Hawk Pro Skater HD

    Ahogy azt megjósoltuk valóban korábbi részek felújított változata érkezik és ráadásul letölthető formában.

Előzmények