Augusztus utolsó napján érkezik a Baldur's Gate III (PC, PS5)

A PC-s kiadás mellett PlayStation 5-re is elérhető lesz a sokak által várt folytatás.

Frissítve:

Mivel sokan szinte felháborodva kezdték el ostromolni a fejlesztőket, a cég jelezte, hogy nincs elfelejtve a Microsoft konzolja sem, Xbox-ra is készül a játék, de kisebb technikai gondok akadnak vele. A lényeg, hogy nem lesz a játék PlayStation konzol exkluzív.

"Xbox játékosok, láttuk a kérdéseiteket, hogy jön-e a Baldur's Gate 3 Xbox-ra. Már egy ideje tervezzük a Baldur's Gate 3 ezen verzióját, de néhány technikai problémába ütköztünk - különösen az osztott képernyős kooperatív játékkal kapcsolatban. Még mindig dolgozunk a BG3 Xbox-os változatán, de még nem vagyunk elég magabiztosak ahhoz, hogy leleplezzük. Nem szeretünk bejelenteni semmit, amíg nem állunk készen, mert nem akarjuk, hogy az emberek reménykedjenek, amíg nem vagyunk biztosak benne, hogy teljesíteni tudjuk az elvárt igényeket.

Eredeti hír:

A Larian Studios 2020. októberében indította útjára a Baldur's Gate III korai hozzáférést PC-n, és egészen tavaly év végéig nem beszéltek arról, hogy a végső kiadás pontosan mikor várható. Decemberben aztán elárulták nekünk, hogy 2023. augusztusában kapjuk meg a programot, a minap tartott State of Play-jel együtt pedig kiderült az is, PlayStation 5-re is elérhető lesz a játék a nyár végén. Lentebb a legújabb bejelentő trailert láthatjátok, a végén a pontos dátummal.

A Baldur's Gate III teljes kiadása alig fél év múlva, augusztus 31-től lesz elérhető PC-n, valamint PlayStation 5 platformokon.