Augusztus harmadikán érkezik a Mothership Zeta DLC

A tegnapi nap folyamán egy sajnálatos hírről kellett beszámolnunk, miszerint a Fallout 3 PlaStation 3-as verziójának kiegészítői csúsznak az eredeti megjelenéshez képest. A mostani hírünk szerencsére nem késésről fog szólni, sőt ellenkezőleg, ugyanis a Bethesda bejelentette, hogy augusztus harmadikán érkezik a Mothership Zeta nevezetű kiegészítő PC-re és XBOX 360-ra egyaránt. Az új DLC-ben három új fegyver is megjelenik Alien Atomizer, Alien Disintegrator és Drone Cannon néven, továbbá lesznek új ruhák is. A fejlesztők a hírt megfejelték négy képpel is, amint alant meg is tekinthettek nagy felbontásban.

Azóta történt

Előzmények