Assassin's Creed Collection - Nem egészen azt kaptuk amire számítottunk

Az Assassin's Creed sorozat rajongóknak idén sajnos új rész nélkül kell maradniuk, de néhányan bizonyára reménykedtek benne, hogy a sokat pletykált Assassin's Creed Collectionnel beszerezhetik egyszerre a korábban kiadott játékokat. A minap kiderült, hogy a szóbeszédek igazak voltak, valóban jön a kollekció, csak nem egészen úgy, ahogyan arra számítani lehetett.

[+]

Ahogy a képeken is látni, néhány összegyűjthető figuráról van tulajdonképpen szó, amelyet egy magazin mellé lehet majd beszerezni. Ezzel tulajdonképpen túl sok probléma nem lenne, csak sajnos a bábuk kidolgozottsága hagy némi kivetnivalót maga után.

Azóta történt

Előzmények

  • Assassin's Creed Rogue: kiszivárgott a prevgen játék?

    Márciusban, az Assassin's Creed Unity bejelentésekor az Ubisoft elhintette, hogy készül egy játék a sorozatból előző generációs konzolokra is, azóta azonban néma csend van.

  • Assassin’s Creed IV: Black Flag - PS3 Teszt

    Az Assassin’s Creed menetrendszerűen, PC mellett idén az egymást váltó konzolgenerációk minden képviselőjére is megjelenő folytatásból a PS3 változatot próbáltuk ki.