Areal: Készül a S.T.A.L.K.E.R. szellemi örököse

Elindult a Kickstarter kampánya az Areal című, poszt-apokaliptikus környezetben játszódó FPS-TPS játéknak, melyet a frissen alakult West Games stúdió fejleszt. A csapat az egykori GSC World és 4A Games volt alkalmazottaiból állt össze, ezzel a projekttel pedig nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, minthogy megalkossák a S.T.A.L.K.E.R. című sorozat szellemi örökösét.

A fejlesztők 50.000 dollárt szeretnének összegyűjteni a projektre, ami elmondásuk szerint a csúcspontja lesz mindannak, amit egy poszt-apokaliptikus játékban akarunk látni. A West Games elmondása szerint a Kickstarter által nyújtott teljes kreativitási szabadságnak köszönhetően ezt meg is tudják majd valósítani.

Az Areal című játék a jövőben játszódik, ahol egy idegen eredetű anyag, az úgynevezett "Metamorphite" hirtelen terjedni kezd, megfertőzve és korruptálva szinte az egész világot. A matéria forrása egy meteor, ami még régebben csapódott a Földbe, a kráter pedig azóta folyamatos konfliktus és vérontás helyszíne. A történet Sergey Tarmashev hasonló című könyve alapján íródott.

Az Areal című játékban szinte semmiféle megkötés és megszorítás nem lesz, a terepet teljesen szabadon járhatjuk be, döntéseinknek pedig valóban lesznek következményei. Ráadásul morális megkötések sincsenek, mi dönthetünk arról, hogy az adott helyzetben mi a legjobb megoldás. Bárhová mehetünk, bárkivel beszélhetünk, bárkit eltehetünk láb alól, nem lesz olyan eset, amikor egy NPC halála miatt nem tudjuk befejezni a történetet.

Poszt-apokaliptikus mivolta ellenére az Areal világa színes és élettel teli lesz, melyben nem lesznek határok, kivéve, hogy három zónára lesz felosztva a terep, melyek az anomáliák mennyiségében, az elektromosság használatának lehetőségében, valamint a ránk leső veszedelmek nagyságában különböznek egymástól. A területek hatalmasak lesznek, így járműveket is igénybe vehetünk utazásra, de az üzemanyag pótlása problémás lesz, ráadásul meg is sérülhetnek a járgányok (Persze meg is lehet azokat javítani).

Az élőlények mozgásáért és cselekvéseinek vezérléséért az X-Life nevű rendszer felel, melynek köszönhetően az ellenfelek reagálnak a kialakult helyzetekre, figyelembe veszik a terep adottságait, intelligensen kerülik ki az útjukba kerülő akadályokat, ezáltal valósághűen mozognak a különféle tereptárgyak között. Ráadásul dinamikusan változtatják harcmodorukat és küzdőstílusukat, annak függvényében, hogy a játékos milyen stratégiát alkalmaz ellenük.

Persze mi sem leszünk teljesen védtelenek, fegyverek és segédeszközök széles tárháza áll majd rendelkezésünkre, melyek megfelelő alkalmazásával túlélhetjük ezeket a veszedelmes helyeket. A fegyverek teljes mértékben testre szabhatók és módosíthatók, nem fogunk két egyforma mordályt találni a játékban. A Metamorphite segítségével pedig sokmindent megváltoztathatunk, karakterisztikánktól kezdve egészen olyan képességek birtoklásáig, melyek megváltoztathatják egy csata végkimenetelét.

Az Areal című játékot egyelőre PC-re, Macintoshra, PS4-re, XBOX One-ra és Nintendo Wii U-ra fejlesztik, de a készítők szerint, ha kellő mennyiségű támogatás jön össze, más platformokra is elkészítik. A program megjelenése a jelenlegi tervek szerint 2015. szeptemberben várható.

Azóta történt

Előzmények