Apple konzol?

A magazin szerint az Apple javában dolgozik azon, hogy hordozható készülékei mellett a hagyományos konzolok terén is belépjen a játékiparba. Elmondásuk szerint egy Kinect-szerű készüléket fejlesztenek, ami ebből adódóan nagymértékben a mozgásérzékelésre és irányítójának köszönhetően az érintésvezérlésre épít. Ugyanis azt is állítják, hogy a csomag egy érintőképernyővel ellátott vezérlőt is tartalmazni fog.

Ezzel magyarázzák azt is, hogy Tim Cook, az Apple vezére, nemrégiben a Valve főhadiszállásán járt. Hogy mi az igazság azt jelen állapotban nehéz lenne megmondani. Egy biztos az Apple korábban is próbálkozott már egy konzollal, akkor a Bandai segítségével hozták létre a Pippin nevű szerkezetet, ami mindössze 12 000 példányban fogyott.

Előzmények