Alan Wake 2 - tervben a folytatás

Ugyan az Alan Wake még meg sem jelent, de sokan már a folytatásról beszélnek. A Remedy munkatársai szerint nem titok, hogy valóban szeretnének folytatást, úgymond egy második évadot. De ezt az első rész sikerétől teszik függővé. Mivel az első rész csak e hét végén jelenik meg, így korai lenne bármit biztosra venni.

A fejlesztők ettől függetlenül úgy vélik, hogy jó munkát végeztek, elmondásuk szerint a kritikusoknál is jól teljesít a játék annak ellenére, hogy egy-két nevesebb szaksajtó is lehúzta (Edge, Eurogamer). Ennek ellenére 84 ponton állnak a Metacriticen ami a sok  9 és a fölötti pontszámoknak köszönhető.

Tehát a lényeg, hogy a fejlesztők szívesen belevágnának a folytatásba, de ez már a játékosokon fog múlni, vagyis azon, hogy mennyien vásárolják meg a játékot. Ha végül sikeresnek tekintik a Remedy-nél és a Microsoftnál is a teljesítményt, akkor már csak abban reménykedünk, hogy ezúttal nem tart 5 évig a fejlesztés.

Azóta történt

  • Bright Falls - Alan Wake előzmények

    Befutott az összes Bright Falls epizód, amiket most sorban megnézhettek.

  • Alan Wake - teszt

    Alan Wake, a játék melyre oly hosszú ideje várt a játékos társadalom. A játék mely anno a 4 magos PC processzorok erejét hivatott demonstrálni, a játék mely hirtelen eltűnt, majd újraéledve új koncepcióban tűnt fel Xbox360 exkluzív címként.

  • Alan Wake - The Writer címmel jön a második DLC

    Ugyan még az első sem jelent meg, de már információk szivárogtak ki a második Alan Wake DLC-ről.

Előzmények