Akciófigyelő: Star Wars Humble Bundle II

Az elkövetkező közel két hétben a Star Wars Humble Bundle II nyújt az érdeklődők számára néhány játékból álló csomagot, amelyben jelenleg 10 különböző alkotás vásárolható meg 10 dollár befizetése után. Természetesen az 1 dolláros minimum limit továbbra is él, a csomagban pedig helyet kapott néhány kupon is, valamint van egy 35 dolláros csomag is, amely megvásárlása esetén egy Star Wars-os póló is a miénk lesz.

Az átlag feletti befizetőknek pedig érdemes a Humble Bundle oldalát nézniük, ugyanis a későbbiekben a fenti játékok mellett plusz címeket is megszerezhetnek. Az akció március 15-ig tart, a befizetések arányait egyénileg lehet eldönteni, egy részük ugyanis karitatív célokra is felajánlható.

Előzmények

  • Star Wars: Battlefront videoteszt

    A szöveges teszt után máris itt a videoteszt, a Battlefront kapcsán beszélünk a hangulatról, a helyszínekről és az eszközökről, de a hiányosságait is megemlítjük.

  • Star Wars: Battlefront teszt

    Az év utolsó két hónapját a Star Wars uralja világszinten. November végétől virtuálisan a Battlefront hódít, míg december közepétől a mozikat tarolja le Az ébredő erő.

  • Star Wars: Battlefront - Fejlesztői napló

    Az új videón a játék készítői beszélnek a fejlesztés körülményeiről.