Azok számára, akikben már számtalanszor felmerült az eredendő kérdés: mi tartott 12 évig a 3DRealmsnek, feltehetőleg elérkezett az igazság -egy lehetséges igazság- pillanata. A felmerült kérdésre pedig Charlie Wiederhold adja meg a választ, aki egykor a Duke Nukem Forever fejlesztői gárdájában tevékenykedett, mostanság pedig a Call of Duty: Modern Warfare 2 szkriptjein dolgozik az Infinity Ward-nál.
A Duke Nukem Forever (a továbbiakban DNF) körüli botrányt csak tetézte egy néhány nappal ezelőtt elhintett blogbejegyzése, mely ugyan egy réges-régi, konkrétan 2001-es eset leírása, utólag azonban meglehetősen rossz fényt vet mind a játék fejlesztőire, mind a piac bizonyos prominens képviselőire. A gigászi összeesküvés krónikája angolul tudók számára hozzáférhető az eredeti linken. Mindenképp javaslom az elolvasását, hiszen sokkal hitelesebb, ha egy résztvevőtől ismerjük meg a történet mikéntjét. Azok számára azonban, akik a nyelvi korlátok miatt nem élvezhetik a szöveg körmönfont cinikusságát, a továbbiakban megpróbálom összefoglalni, miről is van szó.
Tehát 2001-ben járunk, mégpedig az E3 előtti napokban. Ez volt az az ominózus játékszemle, amikor a 3DRealms másodszor mutatkozott be várva-várt üdvöskéjével, a DNF-rel egy trailer keretében, mégpedig már az új motorral, az Unreal Engine-nel (UE lesz a továbbiakban). Néhány nappal a rendezvény előtt George és Scott Miller, valamint George Broussard, azaz a 3DRealms alapítói szerveztek egy szigorúan titkos találkozót a Duke Nukem 3D eredeti fejlesztői és a Duke Nukem Forever új gárdája között, az Epic (Mega)Games képviselőinek társaságában. Az akció olyannyira titkos volt, hogy még a Duke-projektért akkoriban felelős kiadó, az excentrikus Gathering of Developers illetékesei sem tudtak a dologról, kivéve Mike Wilsont, aki képes volt valamelyest a kiadó hatókörén kívül is tevékenykedni.
A találkozó célja a Duke-franchise jövőjének latolgatása volt, különös tekintettel a prioritást élvező DNF-re. Az UE-re való áttérés meglehetősen pozitív üzleti lépés volt mind a 3DRealms, mind az EPIC számára, így nem véletlen, hogy a két cég között meglehetősen bensőségessé vált a viszony. Olyannyira, hogy Scott Miller bejelentette, a sikervárományos Max Payne-nek és néhány kisebb fejlesztésnek hála akkora vagyonra képesek szert tenni a következő üzleti években, hogy a DNF-t képesek lesznek teljesen belső finanszírozással tető alá hozni, száműzve ezzel az ágazatban általános határidőket. Nem kell tehát folyamatos jelentésekkel és demó verziókkal bíbelődni a kiadó elvárásait teljesítendő. Tehát már akkor, 2001-ben elhangzott a minimum 5, de inkább 10 éves előirányzott fejlesztési idő lehetősége.
Hogy ennek mi értelme? Az EPIC az agilis 3DRealms csapatot szemelte ki afféle titkos, "házon kívüli" engine-tesztelő és fejlesztő csapatnak, akik anélkül foltozhatták és tuningolhatták a cég éppen aktuális grafikus motorjait, hogy egy tulajdonképpeni játék fejlesztése kötötte volna le őket. A megalomán Millernek mindez kapóra jött, ugyanis úgy érezte, a DNF-rel történelmet írhat. Olyan sztorit szeretett volna a játék köré "kanyarítani", ami emlékezetes marad az ágazatban emberöltőkön át: tudta, hogy a DNF-rel szembeni várakozás óriási, így még jó ideig fent lehet tartani. Ezért úgy gondolta, addig feszíti a húrt, amíg lehet, és egy maratoni fejlesztési idővel világrekordot állít fel, egyszersmint egy világra szóló átveréssel végleg beírja magát és cégét a történelemkönyvekbe. Bár az eljárás pofátlansága miatt a sztori elsőre hihetetlennek tűnhet, Wiederhold szerint érdemes belegondolnunk, véletlen-e, hogy az UE piaci pozíciója 2001 után ugrászerűen erősödött. A csalódott, egykori DNF-fejlesztő szerint ugyanis több tucatnyi licenszszerződés köszönhető pusztán a DNF-t övező, már-már vallásos tiszteletnek és várakozásnak.
És hogy mitől kapta "A szék-sztori" címet? Nos, az első találkozót egy második követte. Millerék ezúttal már szerződésekkel tértek vissza, azt hangoztatva, hogy az Epic és a 3DRealms már-már hagyományosnak mondható, a shareware időkig visszavezethető üzleti partnerségét további évtizedekre szeretnék bebiztosítani, így minden jelenlévőt írásban köteleznének a titoktartásra és a "kölcsönösen kedvező" feltételek betartására. A fejlesztők akkora már 3 éve dolgoztak a projekten, és -állítólag- halvány sejtelmük sem volt a fejlesztés ezen irányáról, így a felháborodásuk mindenképp jogos volt. Lássuk be, senki sem akar egy "soha el nem készülő" projekt részese lenni, kivéve ha játékfejlesztői ambíciói kimerülnek a havi fizetés felvételében. Wiederhold tudta, hogy a lehetőség csak addig él, míg ki nem sétál a szobából, és hogy egy nemleges válasszal nem csak a saját jövőjét veszélyezteti, de munkatársai egzisztenciáját is, mégis habozott a dolog informális jellege miatt. Nem kaptak időt még a gondolkodásra sem, nem hogy arra, hogy egy ügyvéd jelenlétében is áttanulmányozhassák a szerződést. A helyzet pattanásig feszült, a jelenlévők aggodalma pedig tettlegességig fajult -meggyőzés címszóval-, amiben szerepet játszott többek közt Wiederhold székének letört lába is - innen a cím. Emberünk, noha meglehetősen bőbeszédű, nem mereng el a történet lezárásán, nem csámcsog a következményeken, csak félénken megjegyzi, még ma is rémálmok gyötrik, és bár cseppet sem büszke rá, azt tette, amit bárki tett volna a helyében: belement a játékba.
Úgy érzem, a történethez sem képanyagra, sem különösebb kommentre nincs szükség... A fentieket nem kell készpénznek venni, mindenki döntse el maga, mennyit hajlandó elhinni az olvasottakból. Egy apróságot azért megjegyeznék: nem tudom, mekkora nyilvánossága lesz az esetnek, de abba azért érdemes belegondolni, hogy még évekig húzódhatott volna az Epic és a 3DRealms közös játszmája, miközben -csontot a kutyának alapon- néhány évente odavetettek volna a játékosok elé egy-egy tisztes iparosmunkát, mint a Prey vagy Duke handheld inkarnációi - még véletlenül sem UE-re alapozva. Persze lehet, hogy a csődeljárás is kamu, és az egész a Duke-láz feltámasztásáért vívott agresszív reklámkampány része. Mindenki tegye fel magában a kérdést: melyik eshetőséggel járunk jobban? Kell ez nekünk?
