A Square Enix világháborút akar

Order of War névvel kíván egy II. világháborús stratégiát megjelentetni a Square Enix. A JRPG-kről elhíresült Japán kiadó ezúttal a nyugati világot egy nyugati stúdió által fejlesztett stratégiával kívánja meghódítani. A játékot a Wargaming.NET fejleszti és az 1944-es időbe repíti vissza a PC-s stratégákat. Két kampány kap majd helyet a single játékmódban, egy amerikai és egy német hadjárat.

Hirdetés

Amit még lehet tudni, hogy ebben az évben megjelenik, pontos dátum még nincs csak, hogy az utolsó negyedévben kell rá számítanunk, kizárólag PC-n.

A hír mellé pedig íme, az első videó:


Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt