A Piranha Bytes is a THQ Nordic tulajdonába került

Folytatódik a THQ Nordic költekezése, az utóbbi hónapokban számos kisebb-nagyobb céget és játék jogokat sikerült megszerezniük és úgy tűnik, hogy ez csak tovább folytatódik a jövőben. A csapat ezúttal a Piranha Bytes felvásárlását jelentette be, ez pedig azt jelenti, hogy övék lettek többek között az ELEX, a Risen és a Gothic széria is.

A cég egyelőre nem árulta el, hogy milyen új projekteken dolgoznak, azonban nemrég érkezett a hír, hogy az E3-on két ismert széria folytatását is leleplezik, így lehet reménykedni, hogy ezek egyike talán a Piranha Bytes által fejlesztett program lesz.