A Nintendo Switch lett a leggyorsabban terjedő konzol Japánban

Két hete számoltunk be arról, hogy a Nintendo sikeresen eladott 10 millió Switch konzolt, vagyis teljesítették az idei évre korábban kitűzött tervet. Mára azonban egy sokkal érdekesebb adat is kiderült, ugyanis Japánban ez lett a leggyorsabban terjedő konzol, maga mögé utasítva a legendás PlayStation 2-t is.

A Media Create által kiadott adatok alapján a márciustól decemberig számolt Nintendo Switch eladások az alábbi táblázatban vethetők össze a PlayStation 2 első hónapjaival, amely egyébként szintén márciusban startolt – csak éppen az aktuális évezred elején.

A Nintendo Switch és a Sony PlayStation 2 eladásai az első hónapokban (darab)
Hónap Sony PlayStation 2
Nintendo Switch
Március 885 023 524 371
Április 512 953 234 817
Május 227 725 127 314
Június
298 880 129 971
Július 367 190 294 311
Augusztus 223 822 254 489
Szeptember 157 613 168 810
Október 116 440 307 138
November 62 025 372 619
December 164 950 844 243
Összesen 3 016 622 3 258 083

Azt is érdekes látni, hogy gyakorlatilag Japán felel a Switch eladásainak nagyjából 33-34%-áért. Persze a hazai piacra a Nintendo is nagyon figyel, tehát ebből a szempontból ez az eredmény várható volt, mégis számszerűsítve megdöbbentő, hogy mennyire lehet építeni egy új konzol startjánál a japánokra.

Azóta történt