A Diablo III legfrissebb újdonságai

A Blizzard mindig is képes volt arra, hogy végletekig húzza az emberek idegeit a közelgő játékaival kapcsolatban és természetesen nincs ez másképpen a Diablo III esetében sem. A GamesCom remek lehetőséget kínált nekik, hogy újabb finomságokat osszanak meg a nagyérdeművel, ami maradéktalanul sikerült is nekik.

Egyből egy kellemes újdonságot jelentettek be, hiszen végre beindul a kőkemény kovácsolás, tárgykészítés a Diablo univerzumában a megszokottnál sokkalta összetettebb formában. Ennek kulcsszereplői a kézművesek lesznek, akiknek ha elnyerjük a bizalmát, akkor a szimpla adásvételen és felszerelésjavításon túl 1-1 speciális képességgel is segíteni fogják kalandozásunkat, ami többek közt foglalatok berakásában is megnyilvánul (ahova aztán ékköveket bepakolva turbózhatjuk fel cuccainkat). Fontos megjegyezni, hogy a hősünket mindig követő karavánnak hála egy helyen fogjuk megtalálni, valamint mellettük a fontosabb szereplőket, küldetésadókat is. Na de nézzük meg inkább egy videón keresztül, hogy pontosan miről is van szó:

A rendszer szépsége az, hogy minél többet dolgoztatjuk majd a kétkezi munkásokat, annál inkább fejlődnek és így értelemszerűen egyre jobb felszerelést készíthetünk a segítségükkel. A kovács lesz az, aki a védőfelszerelésért, valamint a fegyverekért felel és ő tud újabb foglalatokat is beléjük varázsolni, ami a Diablo 2-höz viszonyítva nagy előny. A misztikus dolgokkal foglalkozó mesterember nevéhez híven mágikus fegyverek létrehozására képes, de emellett tekercseket, gyógyitalokat, rúnákat és ékszereket is tud készíteni. Utolsó delikvensünk az ékszerész, aki drágakövekkel, amulettekkel és gyűrűkkel támogatja kalandozásainkat. A drágakövek esetén kombinálni is tudja majd a köveket ezzel is növelve minőségüket, valamint arcunkon megjelenő mosolyunkat.

A Diablo 3 újításai azonban itt nem érnek véget, hiszen megérkezett a WoW-ból már ismeretes "disenchanting" opció, ami jelen esetünkben "Salvaging" névre hallgat. A lényege szinte majdnem ugyanaz, mivel itt is fel fogjuk áldozni tárgyainkat azért, hogy a belőlük nyert nyersanyagokat fel lehessen használni, csak itt ugye a jó munkásemberek végzik el ezt az utóbbi feladatot helyettünk. Az inventory jobb részében egy láda fog helyet kapni, amibe 6 feláldozandó tárgyat tehetünk, amiket aztán egy gombnyomásra „újrahasznosíthatunk”, így kinyerve belőlük a fontos és kevésbé fontos alapanyagokat.

A Blizzard egyébként kiadott egy Press Kit-et, ami egy falatnyi finomságot tartalmaz a játék iránt érdeklődők számára. Többek közt helyet foglal benne a karaván bemutatása videón és gyakran ismételt kérdéseken keresztül, továbbá egy pár frissebb képet is lőttek nekünk az első fejezetből.

Azóta történt

Előzmények