A britek 39%-a engedi gyerekeit nem megfelelő korhatárú játékkal játszani

Egy friss felmérés ara a tényre mutatott rá, hogy a brit szülők egy meglehetősen nagy hányada engedi, hogy gyerekeik olyan játékokkal játszanak amik, a korhatár besorolás szerint nem nekik való. Ez a szám a közvélemény kutatás szerint 39%. Ezen belül 25%-uk a mellett, hogy engedi ő is gyerekével együtt játszik. Ezen felül 53% a 18+-os filmek nézését sem tiltja, 66%-uk pedig a hasonló besorolás alá eső zenék hallgatását is engedi. Mark Pearson a felmérést végző cég vezetője meglepődésének adott hangot, hogy ennyi szülő engedi a fentebb említett dolgokat. E mellé azt is elmondta, hogy tisztában van vele, hogy amit az egyik gyereknek meg lehet engedni azt nem biztos, hogy a másiknak is, vagyis ő is tisztában van vele, hogy minden gyerek más. Ettől függetlenül véleménye szerint nem véletlenül születnek ezek a besorolások, talán a szülők nagyobb hányadának kellene odafigyelni rájuk.