A Blizzard május elsejei bejelentése

Végéhez érkezett a Diablo3.com és a Blizzplanet által április derekán útjára indított visszaszámlálás, amely az előzetes beharangozás szerint bíztató információkat hivatott szállítani a május elsejei bejelentés alkalmával a Diablo rajongóknak.

Nos, a bejelentés megtörtént, de ahogyan arra számítani lehetett, nem a neves széria harmadik részéről rántottak le a leplet, hiszen arra csak a Blizzardnak van jogosultsága, ellenben fény derült arra, hogy a Blizzard megvásárolta a Diablo3.com domain-nevet, ahol eddig egy rajongói oldal üzemelt.

Természetesen a tranzakció újabb spekulációknak adott táptalajt, az mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a befektetésre bő másfél hónappal a júniusi WorldWide Invitational előtt került sor. A párizsi rendezvény első napja évforduló is lesz egyben, a Diablo 2 ünnepli majd korábbi megjelenésének újabb születésnapját.