20 órás dokumentumfilm sorozat mutatja meg, hogy készült a Psychonauts 2

Nem kevesebb mint harminckettő epizódon keresztül láthatjuk, hogy mi mindenen ment át a fejlesztő csapat, mire megkapuk a végső változatot.

A lassan 23 évvel ezelőtt alapított Double Fine csapatát minden bizonnyal a nagy többségnek nem kell bemutatni, hiszen az elmúlt több mint két évtized alatt olyan játékokat kaptunk tőlük, mint például a a Psychonauts, a Brütal Legend, a Broken Age, de nekik köszönhetjük a Day of the Tentacle Remastered és Full Throttle Remastered alkotásokat is, illetve természetesen jelen bejegyzésünk alanyát, a 2021-ben megjelent Psychonauts 2-t is. Utóbbi program elkészüléséhez több mint 6 év fejlesztés és több ezer órányi munkára volt szükség, ennek az óriási teljesítménynek állít emléket a PsychOdyssey címre keresztelt dokumentumfilm sorozat, amely nem kevesebb mint 32 epizódon át enged betekintés a fejlesztés kulisszáiba. Lentebb a rövid trailert láthatjátok, a teljes széria több mint 20 órányi anyaggal ingyen megtekinthető YouTube-on.

PsychOdyssey az elmúlt évek egyik legmasszívabb alkotása, aki kicsit is érdekelt a téma iránt, annak mindenképp ajánlott a teljes széria megtekintése.

Előzmények

  • Psychonauts 2 teszt

    16 évet kellett várni Razputin pszichonauta kartárs igazi visszatérésére – és végre kiderült, hogy a Microsoft által támogatott fejlesztők mit tudtak kihozni az őrült kultjáték folytatásából.