20 éves lett a God of War sorozat

Kratos kalandjai és megpróbáltatásai két évtizeddel ezelőtt, a PlayStation 2 érában indultak.

Hirdetés

A Santa Monica Studio-t és a God of War sorozatot minden bizonnyal senkinek nem kell bemutatni, hiszen Kratos bosszúhadjárata az Istenek ellen nem kevesebb mint két évtizeddel ezelőtt indult. Az első rész 2005-ös premierje után számos folytatást és mellékágat kaptunk, ezek mindegyikének közös vonása volt hogy kizárólag PlayStation konzolokon lettek játszhatóak. Végül a 2018-as epizód és annak folytatása már PC-n is tiszteletét tette. A Sony a minap egy hosszabb videóval köszöntötte fel a sorozatot a 20. születésnapja alkalmából, érdemes lehet megnézni a lenti anyagot.

Számotokra melyik volt az az egy epizód, amelyről azt gondoljátok hogy a többi fölé emelkedik és amit a legjobban kedveltetek?

Előzmények

  • God of War Ragnarök PC technikai teszt

    Idén kicsit korábban jött a tél: befutott PC-re Kratos legújabb kalandja, a God of War: Ragnarök, ami garantált lehűlést ígér – még ha nem is a gépünk számára.