2019 - Elindult a Steam Winter Sale (PC)

PC-sek, figyelem! Ahogy minden évben, úgy az idei téli leárazás idején is lehet számítani kisebb-nagyobb engedményekre, meg persze a szokásos leállásokra is.

Frissítve:

Ahogy arra számítani lehetett, elindult az akciós időszak, egyelőre komolyabb lelállásról nem számoltak még be az érdeklődők.

Eredeti hír:

A PC-s játékosoknak minden bizonnyal nem kell bemutatni a Steam digitális áruházának az időszakos akcióit. Ahogy minden évben, úgy idén is megrendezésre kerül a Steam nagy téli vására, amely időszak alatt a komolyabb játékok is megvásárolhatóak lesznek az eredeti ár töredékéért, így az érdeklődőknek érdemes lesz előkészíteniük a valódi és/vagy digitális pénztárcájukat. Az eddigi események alapján ismét felhívjuk a figyelmet, hogy a Valve rendszer a legtöbbször nem tudja kezelni a nagy rohamot, így előfordulhat, hogy hosszabb-rövidebb ideig nem lesz elérhető az áruház.

A nagy téli leárazás 2020. január 2-ig tart, ez idő alatt érdemes lesz figyelni a Steam, valamint a SteamDB oldalát (Illetve annak Bundle szekcióját), hiszen minden bizonnyal a legtöbb érdeklődő megtalálja majd a neki megfelelő ajánlatot. A kezdésig kicsit még várni kell, ma este 7 órától már a kedvezményes árak lesznek láthatóak.