Bevezető

A körökre osztott stratégiai játékok száma olyannyira véges, hogy egy kezemen meg tudom számolni a klasszikusokat. Persze beugrik a Civilizaton széria, a Panzer General meg a Heroes of Might and Magic, de ha hozzáteszem azt is, hogy maga a csata is körökre osztott, akkor nem sok versenyző marad. Ilyen például az XCOM és a feledésbe merült, de gigafantasztikus Jagged Alliance első és második része. Ja, öreg vagyok, tudom.

Egy kép az eredeti, 1994-es játékból. Van némi fejlődés.

Amikor először kijött az UFO: Enemy Unknown (1994), akkor egy 386-os PC előtt napokat töltöttünk el, hogy levadásszuk az utolsó nyomorult kis sectoidot, aki a pajtában bujkált a térkép csücskében és olyannyira sikerült kimaxolni egyik-másik karakterünk képességeit, hogy 255-ös pontszám után hirtelen lett neki 4 (négy) movement-pontja, amivel meg sem tudott moccanni - ez van, ha egy byte-ot szán a programozó erre a célra. Úgyhogy amikor sok feledhető folytatás (pl: Terror from the Deep) után hosszú szünetet követően végre kijött az XCOM: Enemy Unknown, akkor az elsők között szereztem be és vittem végig. És meg voltam elégedve.

A bázis, minden slotba lehet építeni valamilyen szobát [+]

Az XCOM 2-re nem kellett ennyit várni, február 5-én jelent meg és rögtön neki is ültem. Az egyelőre csak PC-re létező játék gépigénye nem túl magas, ugyanakkor egy kimaxolt konfigon is lesznek akadások egyszerűen azért, mert bizonyos átvezető animációkat nem sikerült optimalizálni, ha megérkezik a Skyranger akárhová, akkor ott biztos döccen a grafika, de egyébként nincs ilyen probléma és egy körökre osztott játékmenetnél ez amúgy sem befolyásol semmit. Persze a korábbi rész hülyeségeit nem bírták kiszedni, átlógnak az emberek a tereptárgyakon, a fedezékek mögé simán be lehet néha lőni, amikor pedig egy mezővel a gaz alien mellett állva akarjuk a rohadékot fejbelőni, akkor grafikailag full mellédurrant az emberünk, mire az idegen létforma cafatokra hullik szét. És az sem normális, hogy ilyenkor az is előfordul, hogy azt írja célzási pontosságra a felület, hogy 94% esélye van hogy eltaláljuk az ellenséget úgy, hogy konkrétan a mellkasának van nyomva a gépágyú csöve, ehhez képest van, hogy mellélő a katona. Az pedig elég kellemetlen.

Ezt a lefittyedt szájú Vipert nem sikerült innen eltalálni, tök életszerű, tényleg [+]

Az alapszituáció is elég kellemetlen, 20 évvel vagyunk a korábbi epizód után és hiába vittük végig háromszor és mentettük meg a Földet, mégis abból kell kiinduljunk, hogy ez hiábavaló volt, mert az idegenek így is lerohantak minket. És csak azért nem pusztultunk ki teljesen, mert behódoltunk, elvileg egy szép, új világ van, ahol boldogok az emberek, akiket hybrid ember-űrlény katonák (az ADVENT emberei) vegzálnak úton-útfélen, a tévéből ömlik a propaganda (együtt énekeljük május 1-én, hogy alien a munka ünnepe) és ha kell, akkor terrorral torolnak meg minden pattogást és családtagok tűnnek el csak úgy. Szóval nem éppen frankó a helyzet, és bár a Vogonok szerint az ellenállás értelmetlen, mégiscsak szerveződik egy föld alatti mozgalom, aminek az első lényeges küldetése, hogy kiszabadítanak bennünket 20 éve rabság és kóma után és innentől mi leszünk a parancsnokok. A bázisunk egy bazi nagy repülő anyahajó, alapvetően úgy épül fel, mint a korábbi részben, csak most a komplett főhadiszállással repkedünk oda, ahonnan már a Skyranger ki tudja vinni a csapatunkat a helyszínekre, a holtidőkben pedig oda szálldosunk, ahol van valami nyersanyag, amiből többféle is kell ahhoz, hogy terjeszkedjünk, új országokat és kontinenseket kössünk be az ellenálló hálózatba és növeljük a befolyásunkat az alienek rovására.

Megjött Kovács Zoltán kormányszóvivő, akinek fix trailerhangja van [+]

És persze előbb-utóbb Kojak és Rákosi Mátyás keveréke, a korábbi Council kopasz embere is megjelenik a képernyőnkön, hogy szevasz, mi is élünk, csak eddig jobbnak láttuk kussolni és elkezdi osztogatni a feladatokat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!