Hypernaut bemutató (Windows Phone)

Hypernaut bemutató

Ügyességi játékok, úgynevezett endless runnerek már régóta szédítik a játékosokat mobil platformokon, így igazán nem mondhatjuk, hogy ritkaságszámba menne egy efféle cím. A Hypernaut azonban jó adag stílussal toldja meg a végtelen futás műfaját, mindenféle extrák, mikrotranzakciós modellek helyett kizárólag a minimalista prezentációra és az ütemes zenére támaszkodva.

Hypernaut Windows Phone 8 okostelefonokra

A Hypernaut koncepciója végtelenül egyszerű: a képernyőt megérintve amolyan belső nézetben szaladni kezdünk a minimalista, leginkább a Super Hexagont, régi C64-es játékokat, vagy épp a Tront megidéző tájon, a feladat pedig, hogy ne rohanjunk fejjel a falnak, azaz kikerüljünk az előttünk felbukkanó tereptárgyakat. Egyszerű érintős vagy telefondöntögetős irányítás, egyetlen élet, két nehézségi szint (melyek közül a könnyebbik sem könnyű, sőt) és ennyi. Az egyszeri játékidőt szó szerint másodpercekben mérik, aki egy percnél tovább bírja kerülgetni az akadályokat, az már profinak mondhatja magát.

Hypernaut Windows Phone 8 okostelefonokra

Van is miért próbálkozni, mert a játék idővel egyre izgalmasabbá válik. A finom színváltoztatások, az egyre ütemesebben beinduló zene, és a megjelenő extra effektek (meteorzápor, élőlények stb.) egy idő után szinte transzélmény közelébe juttatják a játékost. Nagyon kellemes, intenzív élmény a szem és a fül számára is. Mindez pedig azért addiktív, mert a játék kiválóan fut, gyorsan indul, könnyen kitanulható, és az egyik legősibb videojátékos ösztönre, a rekordok megdöntésére épít. Minimalista stílusa pedig éppoly megragadó lehet, mint taszító, ez már egyéni szubjektív meglátás, mi mindenesetre az első csoportba tartozunk.

A Hypernaut Windows Phone 8 rendszerű telefonokra érhető el, ingyenes és reklámmentes játék, letölteni pedig ezen a linken lehet.

Azóta történt

Előzmények