Tomb Raider Anniversary - Nosztalgia bemutató

Bevezetés

Idén márciusban jelent meg az új Tomb Raider játék, melyben a Crystal Dynamics teljesen újjáformálta Lara Croft figuráját, valamint szakítottak a hagyományos, ügyességet és logikát igénylő játékmenettel, hogy helyette a mai trendnek megfelelő, látványos, véres harcokkal tarkított, kevés gondolkodást igénylő, QTE-vel nehezített játékot készíthessenek (Quick Time Event = Amikor a felvillanó gombokat kell nyomkodni a továbbhaladáshoz). A cél kétségtelenül az volt, hogy azok is végigjátszhassák a játékot, akik még nem próbálták a korábbi részeket, ergo a minél nagyobb profit. Habár az új programra közel sem lehet azt mondani, hogy rosszul sikerült volna, de a Lara Croft rajongók picit csalódtak benne, hiszen már nem nyújtotta azt a valódi Tomb Raider hangulatot, amihez az elmúlt 17 év alatt hozzászoktak.

Bizony, már majdnem tizenhét év telt el, mióta a Core Design megjelentette a legelső Tomb Raider epizódot 1996. október 25-én. Lara Croft figurája azóta valóságos legendává vált, amit szinte mindenki ismer, akik játszottak már valamelyik epizóddal és sokan mások is, kik csak hírből hallották a nevét. A Tomb Raider első részének sikerét követően sorban érkeztek a folytatások, ám azok egyre inkább hanyatló tendenciát mutattak népszerűség tekintetében. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy a játékmotor és a megoldandó feladatok komplexitása szinte alig változott, rossz nyelvűek szerint csak Lara baba óriási mellei mentették meg a játékot.

A sorozat mélypontja a hatodik epizód volt (The Angel of Darkness), melyben végre új motort írtak a játékhoz, ám valamilyen oknál fogva gyakorlatilag félkészen adták azt ki, ezért nem is volt meglepő, hogy hatalmasat bukott a rajongók szemében az egész franchise (Aki hozzám hasonlóan játszott akkor vele, bizonyára emlékszik még ezekre a hibákra - pl. a lépcsőkön gyakorlatilag lehetetlen volt közlekedni, össze-vissza forgott Lara, a textúrahibák miatt a fél képernyő zöld színben úszott, stb. -, szerencsére az időközben napvilágot látott javítások feltelepítését követően már egy korrekt programról beszélhetünk). Ennek köszönhetően a kiadó Eidos - akit időközben felvásárolt az SCI -, valamint a fejlesztő Core Design gyakorlatilag teljesen megszűnt létezni, a franchise pedig majdnem eltűnt a süllyesztőben.

Lara Croftot és a Tomb Raider szériát a Crystal Dynamics csapata mentette meg, akik a Legend című epizóddal végre visszatértek a sírrabló környezethez, a hangsúly pedig ismét az ügyességi- és logikai feladatok megoldására terelődött, bár elég sok fegyveres harc is volt benne. Ráadásul egy vadonatúj játékmotort is készítettek, valamint kiegészítették a játékot különféle ötletekkel, melyekkel nem titkoltan a legújabb Prince of Persia lekörözését kívánták elérni. A program hatalmas siker lett, a játékosok örültek, hogy visszakapták a valódi Lara Croftot, a készítők pedig a rajongók kegyeit azzal kívánták ismét megszerezni, hogy elkezdték elkészíteni az első rész remake-jét.

A Tomb Raider Anniversary munkálatai nagyon nehezen indultak be, először egy régi Core Design alkalmazott kezdett el dolgozni rajta, de nem boldogult vele. Ekkor bevonták a csapat maradék fejlesztőit is, ám később az ő változatukat is elvetették. Végül nem volt más hátra, ismét a Crystal Dynamics vette kézbe az ügyet, akik a Legend motorját használták fel, kiegészítve némi játékmechanikai újítással - karókon ugrálás, valamint a kampós kötél segítségével immár a falakon is mászkálhattunk -, de, hogy hűek maradjanak az eredeti játék hangulatához, más feature-öket kivettek belőle.

Legérdekesebb azonban, hogy az automatikus megkapaszkodást kikapcsolhatóvá tették a készítők, így aki kellőképpen szeretné átélni az eredeti játék hangulatát, az letilthatja, ekkor Lara kődarabként esik a mélybe, nem fogja meg magától a peremeket, ha figyelmetlenek vagyunk. A PDA, headset, távcső és lámpa szintén kikerült, helyette visszatért Lara naplója, melyben feljegyzésre kerülnek a fontosabb információk. Az Anniversary eredetileg a játék 10. évfordulóján jelent volna meg 2006-ban, de a korábbi botlások miatt egy évet csúsztak vele, végül 2007. június elsején adták ki.

Figyelem! Mielőtt továbblapoznátok, fel kell hívnom a figyelmét azoknak, akik még nem játszottak a Tomb Raider 1 vagy Anniversary játékokkal, miszerint a mellékelt képek néhol spoileresek lehetnek, ezért csak azok olvassanak tovább, akiket ez nem zavar. A többiek lapozzanak az utolsó oldalra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények