Tokyo Game Show - a harmadik nap

Yakuza 0, Psycho Pass

Bár szerencsére már rég magunk mögött hagytuk a kilencvenes évek borzalmas időszakát, amikor a játékvilág legjobb alkotásai egyértelműen Japánból érkeztek, és szerencsések voltunk, ha háromból egyet megkaptunk egy-két éves késéssel, még mindig bőven vannak olyan kiadók, sorozatok, játékok, melyek inkább nem áldoznak az angol fordításra, megelégszenek a helyi bevételekkel. A 2014-es Tokyo Game Show-n is voltak ilyen játékok, következzen öt darab azok közül, melyek várhatóan sosem jutnak el hozzánk.

Yakuza 0

A Yakuza-sorozat sokakat rabul ejtett, amikor PS2-n megjelentek az első részek: a japán alvilág mélyére vezető, eszelős mennyiségű opcionális tartalommal rendelkező, szövevényes sztorival és több főszereplővel rendelkező akciójátékok egyedi színt képviseltek. Aztán jött a PS3-korszak, és noha a sorozat rengeteg mellékszálat kapott, a nyugati megjelenések egyre többet késtek, majd teljesen elmaradtak. Több mellékszál mellett nem már az utolsó számozott részt sem kaptuk meg, és ugyanígy járt az első PS4-es rész, a Yakuza Ishin is. És sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a sorozat felvezetéseként, előzményeként szolgáló Zero is.

Ezúttal két főszereplőt kapunk, mégpedig a sorozat kedvelői által már jól ismert Kazuma Kiryut, illetve Majima Gorot. 1988-ban járunk, Tokió, illetve Osaka piroslámpás negyedeiben, ahol a központi sztoriszál végigkövetése mellett ismételten százórányi extra tartalom vár a játékosokra. Elmerülhetünk az ingatlanbiznisz káoszában, hostess-klubot üzemeltethetünk, női boxmeccseket szervezhetünk, lehet kaszinózni, csajozni, karaokezni, pachinkózni, verekedni, kártyázni, versenyezni, és olyan klasszikus Sega-játékokkal szórakozni, mint a Space Harrier, az OutRun vagy a Fantasy Zone. A Yakuza 0 valamikor a jövő év elején jelenik meg Japánban, PS3-ra és PS4-re.

Psycho Pass

Bár az e cikkben szereplő játékok legtöbbjénél tulajdonképpen van esély a nyugati premierre, a Psycho Pass esetében ez gyakorlatilag kizárható. Noha az anime első évada elérhető angolul, a játék a visual novel stílusba tartozik, ami angolul gyakorlatilag nem létezik. Már az Xbox 360 is kapott bőségesen ebből a stílusból, és sajnos azok is mind megmaradtak Japánban. Kár érte, mert a Psycho Pass igen érdekes próbálkozásnak tűnik, játékmenet szintjén mindenképp – a sztori tekintetében pedig az lehet garancia, hogy a cyberpunk detektívsztori eredeti alkotói írják ezt is.

A kis függönnyel elzárt bemutatószobában nem csak egy Xbox One várt rám, de egy Kinect és egy tablet is. Maga a demó a sztoriból nem is árult el sokat (nem csak számomra nem, úgy általában sem), inkább a játékmenet extra húzásaira koncentráltak. A szokásos visual novel metodikán túl (sok-sok olvasás között néha egy-egy döntés meghozatala szöveges menüben) a tablet és a Kinect millió extra lehetőséget adott. Lehetett integetni egy ismerősnek az utcán, a telefonhívások pedig a tablet-applikáción keresztül érkeztek be, és az ujjlenyomat-olvasót is itt lehetett elérni. Az ingyenes társapplikáció (iOS-ra és Androidra is érkezik) rengeteg ilyen lehetőséget fog tartalmazni, egy kicsit a korát messze megelőző EA-próbálkozáshoz, a Majestic-hez hasonlóan. A Psycho Pass jövő év elején fog megjelenni, kizárólag Xbox One-ra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények