The Pre-Sequel Sequel Sequel
A tegnapi Game of Thrones teszt alkalmával kitértem már a Telltale fejlesztőcsapat mennybe emelkedésére és az azóta történtekre, így most inkább kihagynám a történelemórát. Már csak azért is, mert a Tales of the Borderlands első epizódja az alig két év alatt fogalommá vált Telltale-kalandjátékok talán legjobb fejezete és egész biztosan legjobb sorozatindítója lett! Ez pedig nem kis részben annak köszönhető, hogy durva dráma helyett (és néha: mellett) végre humorral dobták fel a jól ismert játékmenetet, és ez parádésan jól működik.
Ahogy a Game of Thrones-t is alaposan feldobta az, hogy több karaktert irányítunk, úgy ez itt is remek fogásnak bizonyul. Sőt; míg ott csupán az eltérő helyszíneken zajló eseményeket ismerhettük meg a több karakternek köszönhetően, addig itt a két hős ugyanazt a történetet meséli el, mindegyik a saját szempontjából, így néha radikálisan eltérő módon. Ez a játékokban szinte soha nem alkalmazott írói fogás mind prózában, mind filmen remekül működik, és a Tales from the Borderlands is sokkal szórakoztatóbb ennek köszönhetően, mintha egyszerűen csak kiderülne, hogy mi is történt. Érdemes sokszor a nyilvánvaló hazugságokat választani a sztorizgatás során, ezek mindig jóval viccesebb jelenetekkel jutalmaznak, mint a(z amúgy cseppet sem unalmas) valóság.
Két hősünk. Illetve, két „hősünk”.
És hogy kik is hőseink? Eltérőbb alakok nem is igazán lehetnének. Elsőként Rhys-t ismerjük meg, aki a bolygó feletti Helios űrállomáson ténykedő Hyperion cég egyik apró fogaskereke. Kiberszeme és fémkarja ugyan izgalmas múltra is utalhatna, de igazából programozóként dolgozik az igen gonosz cég egyik unalmas fertályán. Szabadidejét legjobb haverjával való ábrándozás tölti ki: Rhys és Vaughn a ranglétrán való felkapaszkodásra, sok pénzre és nagy autókra (igen, az még az űrállomáson is státusszimbólum) vágyik. Régóta dédelgetett álmuk körülbelül három pillanat alatt omlik össze, amikor Rhys helyett nemezisét, az imádnivalóan utálatos Vasquezt léptetik elő. Hősünkből fejes helyett takarító lesz, ám még az első szemetet sem szedjük össze, mire megszületik a zseniális terv: elutazunk az egzotikus Pandora bolygóra a „prolik” és mutánsok közé, elcsórjuk a Vasquez által áhított kincsesbunker kulcsát és így szerzünk hatalmat, dellát és verdát. A gondolatot tett követi, és hamarosan már a céges kultúrától nem csak kilométerben igen messzire levő Junction Point romvárosában seftelünk és bunyózunk és menekülünk.
Ha úgy gondolod, hogy bármelyik pandorai polgár hajlandó útbaigazítást adni, bizony nem sokat tudsz erről a helyről…
Az érem másik oldala a csinos Fiona, aki húgával és nevelőapjával éli a piti bűnözők életét. Egy kis hullarablás, némi csalás, itt-ott hamisítás, hátbaszúrás, rablás – Fiona napjai bizony nem feltétlenül békések. A kis trupp legújabb terve az eddigi legnagyívűbb, és ha sikerül átvergődnünk kidobókon és egy vallatáson és némi szabotázsakción, akkor… nos, talán nem lövök le nagy poént azzal, ha elárulom, minden nem alakul tökéletesen, elvégre a mese elején vagyunk. A két, erőteljes morális kihívásokkal küzdő karakter találkozása és későbbi interakciói igazi élményt jelentenek, ráadásul a két másodlagos társ is igazán remek személyiség lett.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
