Red Alert 3 - teszt

Yuri felejthetetlen bosszúja óta tart a gyötrelmes várakozás. Hét kerek év kellett, hogy a Red Alert harmadik epizódja is debütáljon végre. Ám most ismét felharsan a vörös riadó, zúgnak az apokalipszis tankok, és sorlépésben dübörögnek az elvtársak surranói. Mindenki vágja magát vigyázva, hisz a harmadik ütközet sorsdöntő lesz: a Red Alert hű lesz a patinás névhez, vagy átsorol a tucat RTS-ek birodalmába?


Lássuk a történetet. Az oroszok Dr. Zlinsky segedelmével tesznek egy röpke kitérőt a múltban, hogy Einstein figuráját kiradírozzák az emberi történelemből. Hogy miért? Semmi szükség atombombára és a időjárást manipuláló szerkezetre, mondván, az ominózus tudós felfedezései behozhatatlan előnyt vernek a vörösökre. Na de álljunk csak megy kósza gondolatra: az atombomba nem az oroszok aduásza? És a többi innováció? Mirage tank, kronotechnológia? Mind maradtak. Ennek fényében Albert barátunk még talán hasznukra is volt, nem beszélve arról, hogy ha már ekkora sanszuk van (időutazás), miért pont egy ilyen kisstílű húzással akarnak a helyzetükön fordítani? És ez nem az egyetlen inkoherens esemény a sztoriban. Következetességből egyes. Lényeg a lényeg: tervük sikerrel jár, ám ezen “apró” korrekció (a pillangó effektushoz hűen) egy nem várt mellékhatással jelentkezik: a Japán Birodalom felemelkedésével.


A világuralomért tehát ezúttal már három fél száll harcba. A kampány e szerint, kronológiailag, illetve nehézségük alapján három felé lett osztva. Az első újdonság itt lép képbe, miszerint a kampány összes küldetését végigküzdhetjük kooperatívban. Kellemes újítás, ám a magányos stratégák kénytelenek lesznek beérni egy AI kontrollálta beosztottal, akinek nagyrészt önálló tevékenységét négy alapvető paranccsal koordinálhatjuk. Mivel mind az orosz, mind a szövetséges kampány összes pályája rettentő mód könnyű (részben miattuk), az esetek többségében nincs is szükség a pesztrálásukra, ami bizony egy (hozzám hasonló) önérzetes, mindent a közvetlen irányítása alatt tudni akaró sztratégoszt nem érint túl jól. Vagyis a kampány mindenképp koop-ban javallott, máskülönben búcsút inthetünk a kihívás és a csapatmunka okozta örömöknek egyaránt.


A játékmechanizmusnak is megvannak a maga problémái. Leginkább az, hogy az újdonságok sora szinte egytől-egyig máshonnan átemelt ötletek halmaza. Ami alapvetően nem lenne baj, ha ügyesen van csomagolva, ha nem annyira szemtelen hogy szemet szúr, és ha az összkép mégis újnak hat. Erről azonban szó sincs. Elsőként itt a speciális képességek lehetősége. Egységenként egy darab, melyek valóban színesítik a taktikai repertoárt, ám jobban és nagyobb számban kivitelezett formátumban mindezt pl. a World in Conflict is megadta anno. A különbség annyi, hogy a kevesebb, de radikálisabb képességekben nem igazán keveredhet el a játékos, rendeltetésszerű használatukhoz nem kell annyira megterhelnie magát - rendszer az abszolút kezdők figyelembe vételével lett kialakítva. Sokat hangoztatott differencia, hogy ezúttal a víz, mint terület, sokkal nagyobb szerepet kap. Ami igaz is: építkezhetünk rá, anyagi forrás is akad benne, valamint rengeteg egység kétéltű lett. Kivitelezését illetően nem lehet rá panasz, de így önmagában még kevés, hogy maradandóként legyen számon tartva. A Tiberium Wars-ban megismert rengeteg (bár sokszor hasztalan) fajspecifikus támogatások (speciális légicsapás, tibérium rakéta, stb.) itt is jelen vannak, ám konszolidáltabb formában. Az elpusztított egységekért pontokat kapunk, amiket kevesebb, de jobban használható képességekre válthatunk be. Rendben van, de mintha ilyet is láttunk volna már...

A teszt még nem ért véget, kérlek, lapozz!

MÁSODIK OLDAL