Pro Evolution Soccer 2016 teszt

Történet, licencek

Ha létezik macska egér harc a játékok között, akkor a Pro Evolution Soccer, aka PES, illetve a FIFA késhegyre menő csatája mindenképpen ezek közé tartozik. Az EA Sports kiadása ugyanis már évek óta élen jár a focis produktumok között, és egyedül a Konami fejlesztése az, ami igyekszik megszorongatni, méghozzá több-kevesebb sikerrel. A PES 2016, legalábbis ez az európai megnevezése a játéknak, hazai földön (Japánban) Winning Eleven 2016 néven került forgalomba, már a tizenötödik rész, ami igyekszik némi előrelépést hozni a korábbi változatokhoz képest, pont azért, hogy felhasználói szíveket nyerjen el a nagy vetélytárstól.

A PES 2016 nem csak a legújabb generációs konzolokra, vagyis a PlayStation 4-re és az Xbox One-ra érhető el, hanem a régebbi gépekre, azaz a PlayStation 3-ra és az Xbox 360-ra is letölthető, nem beszélve arról, hogy a PC-s változat is megvásárolható. A játék egyébként mérföldkő a cég életében, hiszen idestova húsz éve, hogy futball szimulációs produktumokkal foglalkoznak. A kezdet ugyanis még 1995-96-ra nyúlik vissza, amikor az első generációs Sony konzolra megjelent a Goal Storm, más néven a World Soccer Winning Eleven, ami óta azért nagyon nagy utat járt be a sorozat. Pro Evolution Soccerként először a 2001 október 25-én megjelent darabot hívták, ami PS mellett már PS2-re is elérhető volt. Eleinte még sima számozással jelölték egyébként a sorozatot, majd 2008-tól már évszámot kaptak a részek.

A hangulat adott
A hangulat adott...legalábbis a lelátókon... [+]

A mostani évad egyik nagy vívmánya, hogy immár hivatalosan megszereznék az UEFA Bajnokok Ligája, az UEFA Európa Liga és az UEFA Szuperkupa küzdelmeinek jogát, vagyis mind a zene, mind pedig a sorozatok rendes néven kerülhettek bele a játékba. Ugyanez a helyzet a jövő évi Európa Bajnoksággal is, más kérdés, hogy egyelőre ez még nem szerepel a menüben, valószínűleg egy későbbi frissítés keretében lesz elérhető. A PES széria nagy hátránya viszont, hogy a nagy bajnokságok közül kizárólag a francia és a spanyol első osztály csapatai szerepelnek a megszokott névvel, az angol ligából csak a Manchester Uniteddel egyeztek meg, a többi inkább a helyszínre emlékeztető megnevezést kapott (Chelsea = London FC), Németországból pedig mindössze három csapatot kapunk, mást egyáltalán nem. Van persze chilei vagy éppen brazil liga, de itt már eleve olyan hátrányt szed össze a PES a FIFA-val szemben, amit a későbbiekben sem tud jelentősen faragni.

Menü, grafika

Első, második és sokadik betöltésre sem sieti el a dolgokat a menü, elég sokat kell várni ahhoz, hogy a következő pontba ugorjunk, ami engem speciel már az első pillanatokban idegesített, főleg az állandó "establishing communications" felirat miatt. A menürendszer nem változott a tavalyi évadhoz képest, lényegében átlátható, jól kezelhető felületről beszélhetünk, ami a mai trendeknek megfelelően nagy ikonokat és látványos képeket kapott.

A főmenü
A főmenü [+]

Ötfelé osztották a fejlesztők, a Home (otthon) részlegben a legtöbbet használt módokat tekinthetjük meg: általában ide az online küzdelmek, a saját klub építése, valamint a felkészülése mérkőzések tartoznak. A Match (meccs) oszlop már jóval több mindent tartalmaz, itt is lehet barátainkkal játszani, illetve elérjük az online divíziókat és versenyeket. Az előző oldalon már említésre került, hogy az UEFA két nagy tornája és a szuperkupa immár hivatalos részét képezi a játéknak, ezeket a megmérettetéseket a "Competition" részben találjuk, méghozzá az Ázsiai Bajnokok Ligájának, a Libertadores kupának és a Dél-Amerikai kupának a társaságában, offline talán ezek nyújtják a leginkább szórakoztató részét a játéknak.

A mérkőzés kezdete előtt
A mérkőzés kezdete előtt [+]

Akik sztori módra vágynak, hogy egészen pontosak legyünk, egy menedzser bőrébe bújnának, azoknak a "Master League" vagy a "Become a Legend" (én már a felhasználónevemmel teljesítettem ezt) ajánlható, ahol egy tetszőleges csapattal kell bajnokságokat és más sorozatokat megnyernünk. Természetesen a nemzeti csapatokat is maradéktalanul megtaláljuk itt, vagyis meg lehet próbálni kijutni a magyar válogatottal is nemzetközi tornára, ha már ez lassan harminc éve senkinek sem sikerült.

A legfontosabb meccs
A legfontosabb meccs [+]

A grafika szép, nagyon szép, de valahogy nem lehet azt érezni, hogy a tavalyi részhez képest túlságosan nagy előrelépés történt volna. Persze ettől még tényleg ki lettek dolgozva mind a játékosok, mind pedig a közönség, akik próbálnak a lehető leghevesebb hangulatba lendülni meccs közben, és amikor a stadionokat messziről mutatja a kamera, úgy tűnik, mint ha hullámozna a nép, és igazából nem is lehet már elvárni azt, hogy ennél sokkal jobban lemodellezzék a főszereplőket. Figyeltek egyébként a részletekre is, így a kapunál a háló, vagy éppen a reklámtáblák szövegei jól láthatók, más kérdés persze, hogy mondjuk a fű nem annyira kidolgozott, mint a FIFA esetén. Ha már egyébként a helyszínekről szó esett, a következő otthonokat sikerült a valóságosnak megfelelően megrajzolni: Allianz Arena, Arena Corinthians, Beira-Rio, Juventus Stadium, Maracanã, Mineirão, Morumbi, Old Trafford, San Siro, Vila Belmiro, St. Jakob-Park, a többi csak valamilyen elképzelt formaterv alapján készült.

Irányítás, hangok

Többféle irányítási mód közül választhatunk, bár ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor van PES-es és FIFA-s gombkiosztás, nyilván attól függően, hogy éppen melyiket szoktuk meg. Bármelyiket is használjuk, játék közben, elég jól fog működni. Saját tapasztalatom az, hogy egy kicsit könnyedebb, precízebb a vezérlés, mint a konkurens megoldásnál, talán az a legjobb vélemény, hogy nem szól bele annyira a játék, vagyis nem kell arra számítani, hogy ha valaki eladja a labdát, és a másik ezzel mondjuk kontrázva gólhelyzetbe kerülne, akkor ott tuti befigyel majd valamilyen rossz passz, mert a program nem akarja, hogy kapura törhessünk. Itt tényleg többnyire az történik, amit a játékos akar, bár azon azért javíthattak volna, hogy egy szögletnél a milliszekundumnyi gomblenyomás esetén ne teljes erőre ugorjon azonnal a csúszka.

Az első figyelmeztetés
Az első figyelmeztetés [+]

A cselezéssel szintén nem vagyok megelégedve, nehézkes, látszik, hogy a portolás miatt nem sikerült mindent maradéktalanul megalkotni, nincsenek kihasználva az iránygombok és az érintőpad sem. A szerelések viszont nagyon jól kezelhetők, nincs állandó mellélépés, mint a FIFA-ban, a mozgások is teljesen rendben vannak, ergo kevesebb irányítót fogunk amiatt a falhoz csapni, hogy már megint mindenki elhúzott a védőnk mellett, mint a gyorsvonat. A megdöbbenés majd a kapus teljesítményénél fog tetten érni minket, mert alapvetően jól védenek a portások, de néha olyan elképesztően nagy butaságokat hajtanak végre, hogy a szeme ketté áll majd a játékosoknak, pedig a mozgásdinamika és az esések kivitelezésével tényleg nincs probléma.

Különböző tapasztalatpontokat lehet gyűjteni
Különböző tapasztalatpontokat lehet gyűjteni [+]

Én nem akarom bántani a kommentátort és a szakértőt, akiknek szerepét egyébként Peter Drury (korábban az ITV Sportnál dolgozott) és Jim Beglin (korábbi ír válogatott labdarúgó) látja el, de sajnos egyáltalán nem hoztak lázba a mérkőzések közben, egy-egy lövésnél persze Peter felkiált, de nagyon sok felvétel hiányzik még ahhoz, hogy igazán változatos csevegések legyenek közöttük. A stadionok hangulata kielégítő, bár inkább látványos, mint izgalmas, az Old Traffordban sincs az a színházi hangulat, mint az életben, hiányoznak azok a szurkolói rigmusok, amik valóságossá teszik a küzdelmeket. A fejlesztők helyében beépítenék egy kicsit több bekiabálást, vagy cselek és szerelések esetén némi közönségfelhördülést, esetleg nagyobb esések esetén játékosfelkiáltást.

Játékélmény, összegzés

A Pro Evolution Soccer 2016 felemás érzést hagy az emberben. Egyrészt szerintem nagyon jó, hogy van kihívója a FIFA-nak, így legalább az ott dolgozó fejlesztők sem fognak ölbe tett kézzel várni, mert úgyis egyeduralomban vannak. A Konami játéka ugyanis folyamatosan a nyakukban liheg, és sok olyan pozitívum található produktumukban, ami esetleg az EA Sports közkedvelt focis megoldásán is túltesz. Ez olyan apróságokat is felölel, mint hogy les esetén mutatják a vonalat a képernyőn, külön be lehet állítani, hogy menedzser mód esetén miként haladjon az idő, vagy éppen olyan finomságokra is lehet gondolni, mint a beépített szelfizős gólörömök.

Repül a...repül a...repül a...
Repül a...repül a...repül a... [+]

A grafika teljesen vállalható, a játékosok arcát, a közönséget és a menürendszert is szépen megrajzolták a fejlesztők, és összességében a fizikával sem lehet probléma, vannak érdekes mozgáskombinációk, de nem lehet például úgy elfutni a másik mellett, mint a konkurens megoldásban, és a védekezést is tökéletesen meg lehet oldani. Ami viszont nagyon idegesítő, az a lassú betöltési idő, mert a már tűkön ülő játékos tényleg a haját tépi, ameddig a szoftver csak csekkolja a lehetőségeket. A legnagyobb probléma viszont nem ezzel, hanem a licencek hiányával van. Mindenképpen nagy előrelépés, hogy az UEFA kupasorozatait viszont láthatjuk a PES-ben, az azonban már sokkal fájóbb, hogy nem csak a csapatok nevei hiányoznak, hanem komoly bajnokságok is, kezdve például a német első osztállyal.

Ilyen a lesre futás
Ilyen a lesre futás [+]

Ameddig pedig ezt nem tudják megoldani a Konaminál, addig potenciális, első rangú, vezető szerepet betöltő focis játék sosem lesz a Pro Evolution Soccer, pedig a szoftverben nagyon sok potenciál rejlik, és nagyon kell ahhoz, hogy néha egy kicsit fenékbe billentse a FIFA-t. És hát igen, az EA-nél is tanulhatnának a dolgokból, mert bizony az a játék sem tökéletes, nyilván lesz majd belőle teszt a Gamepodon, de a demót kipróbálva azért ott sem érzi úgy az ember, hogy összeesett a hatalmas előrelépéstől. Persze hozzá kell tenni, hogy egy futballra kihegyezett játékot már nehéz látványvilágilag még magasabb szintre emelni, de ezernyi meg ezernyi teendő van még addig, hogy a becsúszások, a passzok és a mozgások a valóságosnak megfelelően működjenek. A PES 2016 mindenesetre nem okozott csalódást, még mindig ez a legjobb alternatívája a FIFA-nak, bátran lehet mérkőzni barátokkal vagy online, csak sajnos utóbbi esetében sokkal kisebb táborral találkozunk majd, ami szélsőséges eredményeket hozhat.

Pro:

  • Jó alternatívája a FIFA-nak;
  • izgalmas játékmenet, jó irányíthatóság;
  • UEFA kupasorozatok küzdelmei;

Kontra:

  • Nagyon sok csapat és bajnokság hiányzik;
  • rendkívül lassú a menü, sokat kell várni a betöltésekre;
  • a kommentátorok nem dobják fel a meccs hangulatát.

70

A Pro Evolution Soccer 2016 elérhető PC-re, Xbox One-ra, Xbox 360-ra, PlayStation 4-re és PlayStation 3-ra, mi PlayStation 4-en teszteltük.

Legendd

Azóta történt

  • NBA 2K16 teszt

    A népszerű kosárlabdás sorozat immár a tizenhetedik részét éli meg, még jobb lett a grafika és az irányíthatóság, több lett a show elem és a csapatkínálat is jóval bővebb lett. Az eddigi legjobb NBA játék?

  • Free-to-Play játék lesz a Pro Evolution Soccer 2016?

    Meglepő lépés lenne a Konami részéről, de várjuk meg a hivatalos megerősítést, mert úgy tűnik, hogy nem csak az ázsiai régiónak szánt ingyenes változatról van szó.

  • Valóban jön a free-to-play Pro Evolution Soccer 2016

    Meglepő módon az ingyenes kiadás csak PS3-ra, valamint PlayStation 4-re lesz elérhető.

Előzmények

  • Until Dawn teszt

    A kizárólag PlayStation 4-re elérhető horrorjáték látvány- és hangvilága magával ragadó, a fejlesztők odatették magukat. A színészi játék példás, a többszöri újrajátszás lehetősége még ennél is jobb dolog.

  • Pro Evolution Soccer 2015 teszt

    A Konami szoftvere ismét megpróbálja leszorítani a dobogó legfelső fokáról a FIFA aktuális részét; van amiben jobb, van amiben rosszabb a konkurensnél.