Helldivers teszt

A műfajt már ismerjük

Viszonylag ritkán van részem abban az örömben, hogy egy számomra teljesen ismeretlen termékről a tesztelés közben derül ki, hogy elképesztően jó. Ami azt illeti, az ilyesmi a lapcsalád többi tagjánál sem túl gyakori, hiszen a prohardveres kollégák valószínűleg ritkán kapnak olyan processzort, ami egy kis cég fejlesztése, a semmiből jön és kiderül róla, hogy nagyon gyors és keveset fogyaszt, ahogy a Mobilarenán sem jellemző az, hogy teljesen ismeretlen gyártóktól egyáltalán jól használható cuccokat kapjunk, de ott legalább néha azért megtörténik ez a dolog. A Gamepod viszont számomra ebből a szempontból a mennyország; ha Grath kollégához hasonlóan tájékozott lennék a kisebb címekkel kapcsolatban is, akkor pontosan tudhattam volna, hogy mire számíthatok a Helldivers-től, de mivel nem voltam, ezért a termékkulcs beírása előtt csupán egy percnyi videót néztem meg, ami alapján azt mondtam, hogy ez biztosan jó lesz.

Helldivers teszt
Itt még nem gondoltam, hogy ez ilyen jó móka lesz.
[+]

Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire, pedig a svéd Arrowhead Game Studios nem kezdő a műfajban, az ő nevükhöz kötődik a kellemes kooperatív élményt kínáló Magicka, valamint a maga nemében állítólag egészen jó The Showdown Effect is, bár ez utóbbiról őszintén szólva szintém most hallottam először. Tesztünk tárgya hozzájuk hasonlóan egy klasszikus műfaj felidézése modern köntösben, de nem egy elfeledett játéktípusról van szó, hiszen a felülnézetes, kooperatív lövöldözős alkotásokból PC-re és az előző konzolgenerációra is viszonylag sok alkotás érkezett, azonban az általam próbáltak közül semelyik sem ért fel ahhoz, amit a Helldrivers nyújt.

Helldivers teszt
A Szuper Földet minden irányból különféle ellenségek fenyegetik, a galaktikus térképet az összes játékos együtt formálja.
[+]

Pedig a hangsúly ebben az esetben nem a mennyiségen van, kivéve persze, ha az ellenségek számáról beszélünk, de erről majd a következő oldalon. Tesztünk tárgya gyakorlatilag semmiben nem akar eltérni a műfajtól elvárható jegyektől, egy pörgős, jó csapatmunkát igénylő, kimondottan nehéz akciójáték, ahol kellemes sebességgel kapjuk meg az újabb fegyvereket és fejlesztéseket. A történet is nagyon egyszerű, a jövő emberisége a Szuper Földön tengeti mindennapjait, ahol az irányított demokrácia jelenti a politikai berendezkedést. Utódaink enyhén agymosottak, ám nagy örömmel élik mindennapjaikat, hiszen tudják, az univerzum több szegletéből is leselkedő veszélyektől a Pokolbúvárok (Helldivers) védik meg őket, illetve magát a demokráciát, a szabadságot és a jólétet. Természetesen játékosként mi magunk is egyike vagyunk ennek a elit kommandónak, akik az ellenséges fajok egyedeinek likvidálása mellett a Szuper Föld nyersanyag utánpótlásában is komoly feladatot vállalnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • 9 percnyi játékmenet előzetest kapott az ADR1FT

    A belső nézetes kalandjáték a tervek szerint VR támogatással érkezik majd.

  • F1 2015 teszt

    A Codemasters legújabb F1-es fejlesztésében az idei és a tavalyi szezont élhetjük át, az előzőekhez képest jobb a grafika, valamint javítottak az ellenfelek intelligenciáján és az irányíthatóságon is.

  • God of War III Remastered teszt

    Kratos 1080p-s felbontásban, másodpercenként 60 képkockával tér vissza az aktuális Sony konzoljára. Ami 5 éve jó volt, az mára sem lett rosszabb.

  • PC-re is megjelenik a Helldivers

    Az Arrowhead játéka eddig csak PlayStationön volt elérhető, hamarosan azonban Steamre is ellátogat.

Előzmények

  • Far Cry 4 teszt

    A Himalája csúcsai közt, fenséges erdők és folyók szabdalta tájon jártunk, hogy felszabadítsuk Kyrat elnyomott népét a gátlástalan diktátor, Pagan Min uralma alól. A Far Cry sorozat visszatért.