Grand Theft Auto IV - teszt

Képek, videók, weblapok, előzetesek. Rengeteg különböző információt kaptunk az utóbbi hetekben, hónapokban a GTA sorozat legifjabb tagjáról, azonban mikor a lemeztálca becsusszan a gépbe, akkor tudatosul, hogy ez mind porhintés, egy nagyon jól megszervezett kampány, hiszen a legfontosabbról, magáról a játékról semmit nem tudunk. Ismerjük a főszereplőt, de nem tudjuk, mi motiválja, láttunk tucatnyi fontosabb karaktert, de nem ismerjük a szerepüket. Utólag visszagondolva ez így jó, és valószínűleg pont ez volt a cél. Az, hogy Liberty City lassan, komótosan bontakozzon ki előttünk, hogy a sztori minden egyes momentuma, minden vicces, vagy drámai jelenete újdonságként hasson és vésődjün bele elménkbe. Aztán, mikor 40-60-130 óra után befejezzük a játékot azt mondhassuk, ez igen, ezt megérte várni. Mert ha valaki belekóstol a Grand Theft Auto IV-be az ezt fogja mondani, ebben nem kételkedem.



Már a kezdőképsorok lenyűgözőek, pedig igazából semmi nem történik. Befut egy hajó, rajta a főhőssel, Nikoval, ennyi, de a zene, de a körítés, de a kameraállások... Mint egy rengeteg pénzből készült film eleje. Tart néhány percig, és igazából az embernek kell még néhány pillanat, míg felocsud, rájön, hogy a program már inputra vár, elindulunk a kocsival és jön a már szokásos, de még mindig lenyűgöző GTA életérzés. De még mielőtt továbbmennénk, meg kell jegyeznem, hogy indításkor a játék tölt úgy egy percet. Miért? Mert nagyjából ez az egyetlen alkalom, mikor töltőképernyővel találkozunk. Innentől kezdve gyakorlatilag folyamatosan streameli be a játék a tartalmat, szóval tessék kibírni azt a néhány klasszikus GTA stílusban rajzolt képet!

Szóval a szokásos GTA életérzés, ugyebár. Szokásos, mert a játék gyökere gyakorlatilag a kezdetektől, de legalábbis a 3D-be kilépő harmadik résztől fogva változatlan. A változás mindössze annyi, hogy még az előző részeknél is lassabban indul be a tényleges játék, azaz igencsak sok idő fog eltelni, míg kilépünk a tanuló üzemmódból. No nem azért, mert a Rockstarnál nagyon fogni szeretnék a kezünket, hanem mert annyi újdonság van a játékmenetben. Jajj, igazából nem is tudom, hol kezdjem... Komolyan, annyi minden van, amit le kell írnom, amiről áradoznom kell, hogy nehéz sorrendbe szedni! Ok, ok, kezdjük az elején. Az első küldetések megtanítanak vezetni - ami egyébként kicsit más, mint eddig, lévén a kamera ilyenkor is Nikot követi, azaz nem középen van a kocsi, hanem a képernyő jobb szélén. Megtanuljuk használni a csini kis új GPS-t, a szuper kis mobiltelefonunkat, illetve képet kapunk arról, milyen a harcrendszer, illetve az új fedezékhasználat. Kezdjük az elején, GPS. Segítségével a térképen bárhova rakhatunk egy célpontot, a valós élethez hasonlóan a gép pillanatok alatt kiszámol egy optimális útvonalat, jobb autókban pedig barátságos hang búgja, merre kell menni. Rendkívül okos ötlet volt, sőt, gondolkodóba estem, miért nem volt eddig ilyen az előző részekben? Lépjünk tovább, mobiltelefon. Innen intézhetjük személyes hívásainkat, segítségével munkát vállalhatunk, elhívhatjuk ismerőseinket szórakozni, üzeneteket olvashatunk (például ha elbénáztunk egy feladatot, akkor kapunk egy sms-t, melyből azonnal újrakezdhetjük, nem kell folyton fél várost átutazni), van benne kalendárium, stb. Még mielőtt továbbmennénk, ez nem mobiltelefon teszt, ez csak egy igen aprócska része a játéknak! Mondok poént, lehet benne választani csengőhangot, vagy azt, hogy csöngjön, vagy csak rezegjen. Először poénnak hittem, de ha rezgésen van, akkor csörgés helyett a kontroller kezd el csak rezegni! Kell még egy? Ha hallasz egy dalt a rádióban amit nem ismersz, csak fel kell hívnod az info vonalat (948-555-0100) és már meg is kapod válaszban az előadót, címet!



A harcrendszert korábban sokan, és sokat szidták - a GTA IV ezen a téren változtat egy nagyot, az új szisztéma rendkívül kézreáll. Meghúzod a ravaszt, célkereszt befogja ellenfeled. Félig húzd csak meg a ravaszt, a kamera beközelít és szabadon célozhatsz. Egyszerű? Igen, az! Hibátlan? Szinte teljesen, bár néha beakad a kamera, de bőven az elviselhető érték felett van. Ami újdonság az a fedezékek használata. Nem egy Gears of War, de nem sokkal kevesebb, egyetlen gomb lenyomásával Niko bevágja magát a legközelebbi kiszögelés mögé. Újabb olyan dolog, melyet sokszor fogunk használni.

Legutóbbi ittjártunk óta a LCPD, a helyi rendőrség is lényeges reformon ment keresztül. A szokásos csillagos rendszer itt is megtalálható, azonban nagyon fontos tényező lesz az, mennyire látnak minket a zsaruk. Kevés csillagnál elég kellő ideig eltűnni előlük, később azonban ezt kompenzálják helikopterekkel, majd jönnek az ügynökök, stb. Újdonság és rendkívül hasznos, hogy megtarthatjuk fegyvereinket egészen addig, míg élve be nem visznek.



Ez mind technikai dolog, de a játékban az a szép, hogy nem ezek viszik a prímet. Sőt, nem is a grafika, vagy hasonlók, de ha már itt tartunk, akkor beszéljünk róluk. Mikor láttunk képeket, akkor csodálhattuk a látványvilágot, de higgyetek nekem, ez mozgásban más, ez egyszerűen mindent visz! Minden az utolsó részletig ki van dolgozva, a legutolsó csatorna alól feltörő gőzcsomótól az utca emberének mobiltelefonjáig. Nem túlzok ha azt állítom, ebben a konzolgenerációban nem biztos hogy stílusán belül bárki megszorongatja ezt a grafikát, de úgy általánosságban is egy olyan színvonalat képvisel, melyet nehezen fog bármi utolérni. külön kiemelnél a karakterek ábrázolását, nálam nagyon nagy pont, ha a szereplők arcáról le lehet az érzelmeiket, itt pedig Niko, Roman, minden karakter annyira emberi, hogy bármikor találkozhatnánk velük az utcán.



No nem csak a grafika miatt, az összképhez hozzájárul két nagyon fontos dolog. Meg kell említenem a kitűnő szinkronhangokat, melyek hozzák a sorozat színvonalát, hibát nem találni bennük, de ami fontosabb, meg kell említenem Dan Housert, akinek tollából kipattantak a karakterek. Azok a karakterek, melyek olyan emberiek, annyira tele vannak érzelemmel és élettel, hogy pillanatok alatt azonosulni tudunk vele. Pedig Niko nem az a magasztos hős, sőt. És talán pont ezért szerethető, nem kegyetlen gyilkos, csak egy átlagember néhány rossz döntéssel a háta mögött. Ez az érzelmi töltöttség egyébként az egész játékot átszövi, Niko és unokatestvére, Roman kapcsolata rendkívül mély és főhősünk minden döntése - már azok, melyeket nem mi irányítunk - komplex személyiséget tükröz. Roman mellett egyébként nem lehet szó nélkül elmenni. Nem ő a főhős, azonban annyira gyarló, annyira ellentétes, annyira tele van azokkal a hibákkal, melyekkel sokunk küzd akár tudat alatt, hogy szinte észrevétlenül kapcsolat alakul ki köztünk és... végeredményben egy jól megírt bithalmaz közt! Ez, uraim, ez az, ami játékokat naggyá tud tenni!

A kapcsolat pedig fontos, olyannyira, hogy gyakorlatilag központi szerepet tölt be a játékban. Nem csak azon a szinten, amit fentebb leírtam, de megkapjuk a lehetőséget, hogy a valós élethez hasonlóan szocializálódjunk. Barátnőt szerezhetünk, elmehetünk vele szórakozni, nem tudom másképp mondani, randizhatunk! Fontos ez a játék végeredményének szempontjából? Annyira nem, de az ilyenek miatt érezzük azt, hogy ezt a feladatot Little Jacob, vagy Vlad adja, nem egy nyavajás betű a térképen.

A teszt még nem ért véget, kérlek, lapozz!

MÁSODIK OLDAL