Bevezető, játékkép, grafika

"Egy olyan játékot készítettünk, amit mindig is szerettünk volna." Kezdte beszédét Matt Southern, az Evolution Studios játékigazgatója. Ez pedig nem lett más, mind a Driveclub névre keresztelt, csapatokon alapuló autós game. A koncepció egyébként már tíz éve megszületett, a jogi lépéseket pedig már egy évvel az ölet kifundálása utána megtették, hogy a szükséges márkákat és helyszíneket felhasználhassák a tervezés során. Matt kitért arra, hogy igazából már csak a megfelelő technológiára vártak, hogy teljes egészében átadhassák azt a vizuális élményt, melyek ők eredetileg megálmodtak a cégnél. A lényeg nem is csak az volt, hogy mindennél lélegzetelállítóbb grafika szülessen (pedig sikerült összehozni), hiszen a next-gen az nem csupán a konzolt jelenti, hanem magukat a játékosokat, akiknek a játék során egymással együttműködve is lehet majd versenyeket teljesíteni.

A Driveclubról a 2013-as PlayStation 4-bemutatón rántották le a leplet, ami nem véletlen, hiszen a produktum a Sony finanszírozásában készült, és kimondva-kimondatlanul is a Forza-sorozat ellen száll harcba. A fejlesztők célja az volt, hogy a játékosok úgy érezzék magukat az autóban, ahogy a valóságban is éreznék, feltéve, ha egy automániás legoptimistább álmába csöppennének. Így aztán a sorozatgyártásba kerülő leggyorsabb versenyautókkal próbáltak kedveskedni a képernyők elé ülőknek: nem maradt ki a Koenigsegg Agera R, a McLaren P1, vagy a Pagani Zonda R sem, szóval minden százmilliós, igen limitált példányszámú bestiát megülhetünk. A DriveClub tehát rendesen be lett harangozva, kérdés, hogy végül a boltokba került termék valóban megfelel-e majd a nagy elvárásoknak.

Mielőtt megszemlélhetnénk a menürendszert, azonnal egy futamba csöppenünk, ahol egy A osztályos (A 45) AMG Mercedes-szel kell a boly elejére kerülni. Nem ez persze az egyetlen kihívás, a játék a felmérőn azonnal további feladatok elé állít; a megfelelő ívben kell bevenni a kanyart, nem szabad ütközni, ilyenek. A száguldozás közepette máris jól megfigyelhető két dolog: a lenyűgöző grafika, és a kicsit felemás érzést keltő hangok, ám erről inkább majd a későbbiekben érdemes szót ejteni. Az előzgetés és kanyarodás során kicsit retró hangulatba lehet kerülni, ugyanis nincsenek kanyarodási ívet mutató jelzések, ahogy egy évtizeddel ezelőtt megszokhattuk, magunkra vagyunk utalva a féktávot illetően. Az irányítás viszont elsőre kicsit "darabos", nem lehet annyira finoman forgatni az első kerekeket, így könnyedén belengethetjük az autót, ha nem figyelünk oda. Bár szimulátorról nincs szó, azért a kanyarok tökéletes teljesítése nem abszolválható hosszú kilométerek teljesítése nélkül.

Az első megmérettetés után már a menü felépítését böngészhetjük, a Drive alatt lényegében az egy- és többjátékos módot, valamint a sima futamot találjuk. Utóbbi esetén versenyt, időmérőt, valamint driftet kezdhetünk, melyek gyakorlásra adnak lehetőséget. Több országba látogathatunk el, ilyen Kanada, Chile, India, Japán, Norvégia, Skócia, megadhatjuk a rajt idejét, az időjárást, plusz ha mondjuk havazást vagy vihart választunk, akkor ezek intenzitását is. A főoldalról a challenges módba lépve különféle feladatok elé állít a program, bár nagyon fontos kiemelni, hogy ezt csak a PSN-be való bejelentkezés után tudjuk megtenni. Ugyanez a művelet szükséges ahhoz, hogy csapatot hozzunk létre, vagy keressünk a már meglévő teamek között. A garázs tartalmazza a már megnyert verdákat, és hogy egy kis kedvcsinálással is rendelkezzen a játék, már előre megtekinthetjük, hogy bizonyos szintek elérése után milyen járgányokat tudhatunk majd magunkénak. Mindegyikhez tartozik négyféle tulajdonság, vagyis hogy az adott autó mennyire gyorsul, mennyire jó a maximális sebessége, a kezelhetősége, illetve a driftelési képessége. Mit ne mondjak, már itt némi nyálcsorgatás tör az emberre.

A grafika egyébként lélegzetelállító. Látszik, hogy az autók kidolgozottságára nagyon odafigyeltek, hiszen mind a belső, mind pedig a külső nézetet preferálóknak kedveztek, és mindkét pontból kiválóan megrajzolt részletek látszanak. A kormány, az ablaktörlő, a digitális és analóg kijelzések (kilóméteróra, fordulatszámmérő), vagy akár még az ablaklehúzó gomb is megtalálható, ha jobban körülnézünk. Nem csak ez persze az igazán nagy vonzereje a produktumnak, hanem a csodálatos környezet is az, egyszerűen megdöbbentően valósághűen lett megszerkesztve az út, a háttér (fejünk felett átrepülő madarak, hulló falevelek stb.), amik minél zordabb környezetbe kerülünk, annál bámulatosabbak. Erős havazásban és este persze szinte lehetetlen vezetni, hiába nem lett elrontva még az sem, hogy kizárólag a reflektor vagy a hátsó lámpa fényének területébe eső pelyhek legyenek megvilágítva, egyszerűen nem lehet normálisan látni az utat.

Módok, játékmenet, összegzés

Különböző típusú és különböző számú pályával ismerkedhetünk meg, ha a sima versenyre nyomunk. Vagy normális köröket, vagy szakaszokat teljesíthetünk, méghozzá minden országban legalább tíz helyszínen, szóval ha nem is olyan óriási a kínálat, azért kell egy kis idő, mire mindent rendesen kiismerünk. Nagyon tetszetős, hogy az időjárási elemek változnak, és miközben mi azzal vagyunk elfoglalva, hogy a gázt tapossuk, az éjszakai sötétségből lassan pirkadat, a hóesésből pedig eső lesz. Ez egyébként tényleg bámulatos dolog, belső nézetben például ha oldalra tekintünk, akkor az ablakon még a sebességnek megfelelő vízelfolyások is láthatók - ezeket az extrém látványos apróságokat egy megjelenés utáni ingyenes update tette bele a játékba. Az irányíthatóság viszont nem változik sajnos az extrém időjárással, egyáltalán nem csúszósabb mondjuk hóban vezetni, mint száraz időben. Negatívum szerintem az állandó gumicsikorgás is; egyszerűen szinte minden helyzetben össze-vissza nyikorognak a gumik, amihez még hozzájön, hogy a zenék sem lettek túl jól összeválogatva, elég szegényes, elég gyenge muzsikákat hallgathatunk.

A Driveclub abban a tekintetben is kétséget ébreszthet a játékosban, hogy milyen típusú játék lett ez, hiszen valahol a szimulátor és az árkád között ragadt a dolog. Már az irányíthatóságon is látszik, hogy nem nagyon tudták eldönteni a játék megalkotásakor, milyen stílus mellett döntsenek, de a játékmenetnél is akadnak olyan idegesítő dolgok, melyek esetenként tényleg a PS kikapcsolásra késztethetik a népet. A program büntet a pályaelhagyásért, a durva előzésért, a kilökésért, ami persze, alapvetően nem probléma, csak akkor érthetetlen az egész, ha éppen abszolút nem a mi hibánkból történik a dolog. Vegyünk egy példát: mi adrenalintól fűtve előzünk, amikor a gép gondol egyet, és nekünk rongyol, ezzel pedig mi elhagyjuk a pályát, mégis tőlünk von le pontot a játék, és emiatt nem tudunk teljesíteni egy olyan megkötést, ami szükséges a továbbjutáshoz. Na ez nincs annyira rendben, főleg amikor hajszálon múlnak a küldetések. A törésmodell egyébként elég egyszerű, hiába rongyolunk bele kétszázzal a falba, néhány, a kasztnin keletkező karcon és egy kis horpadáson kívül semmilyen más sérülést nem láthatunk majd a verdán.

Az egyik fő attrakcióban; a Tour játékmódban összesen 52 megmérettetést találunk (sima futamok, valamint kupák is beletartoznak ebbe), ezeknek a feloldásához csillagokat kell gyűjtenünk, azaz a már előbb is beharangozott feladatokat kell teljesítenünk. Hogy azért érezzük, hogy hiába nem túl magas a versenyszám, de azért nem könnyű sem elérni a játék végét, az utolsó futamhoz 166-os szintre kell feltornázni magunkat. És itt nincs idővisszatekerés, nincs nyomvonal, itt vagy tudunk vezetni, vagy nem, vagy kitanuljuk a pályát és a kocsit vagy nem; vagy megcsináljuk, vagy újrakezdjük, mint régen, és ez adja számomra az egyik legnagyobb vonzerejét és egyben nehézségét a játéknak. Olyan kitételeknek kell sokszor megfelelnünk, minthogy végezzünk az első háromban, legyen egy előre megadott köridőnél jobb eredményünk, az átlagsebességünk ne essen egy adott szakaszon mondjuk száz mérföld alá, bizonyos időn belül teljesítsük a versenyt, érjünk el valamilyen maximális sebességet, ne ütközzünk, ne menjünk le a pályáról, szedjünk össze drift pontokat, vagy mondjuk előzzünk minimum hármat.

Az online küzdelmek sora képezi a játék másik alapvető pontját. Már a kihívás versenymódhoz is fel kell másznunk az internetre, ahol rögtön kétféle módban küzdhetjük le az akadályokat, solo vagy club közül választhatunk. Előbbiben mi magunk küzdünk a világon fellelhető más versenyzők ellen, utóbbinál pedig csapatokba verődhetünk. A névadó klubok azok, amik miatt a játék is megalkotásra került, már a bevezetőben is említettem, hogy a fejlesztők célja a közösségi versenyek megalkotása volt. Vagy mi alakítunk ki egy csapatot, és abba meghívjuk barátainkat, vagy csatlakozunk egy már meglévő körhöz, hogy együttesen lehessen abszolválni a feladatokat (vannak persze kitételek, szóval nem lehet akárhova befurakodni). A tagok teljesítménye kihat a többiekre, vagyis könnyen az "utcán" találjuk magunkat, ha éppen mindig miattunk úszik el a célpontszám teljesítése. Fellelhetünk előre megadott versenyeket, valós időben nézhetjük, hogy mennyi időnk van csatlakozni ezekhez. Teljesen más érzés így padlózni, hogy tudjuk, egy másik hasonló tudású játékossal vívunk késhegyre menő csatákat. A szerverekkel viszont még ma is, hónapokkal a megjelenés után is sokszor gond van, vagy kidob a rendszer, hogy próbáljuk meg később, vagy nem tudunk csatlakozni, és ez nem ilyen néha-néha előforduló, hanem igen gyakori jelenség. Nyilván nem ártana kicsit bővíteni a szerverparkot sem, mindenesetre én inkább az online üzemmódot választom, mert jobb élő személyek ellen nyomni, plusz sajnos nincs a játékban offline multiplayer opció, pedig régimódi játékosként alapvető elemnek tartanám.

A Driveclub összességében azért jó játék lett. Egyértelműen a grafika az egyik leginkább magával ragadó dolog, a kocsik kidolgozottsága, a fantasztikusan megrajzolt környezet (például amikor egy rét mellett megyünk el, amit éppen öntöznek), a változó időjárás mind-mind szemet gyönyörködtető. Azonban tudni kell, hogy mit várhatunk a Driveclubtól: ez a játék nem azoknak készült, akik tuningolni szeretnének, akik festegetnék a kocsit, akik kampányszerű játékmódot akarnak vagy bármi újításra vágynak a száguldós zsáneren belül, hanem azoknak, akik szimplán csak versenyezni akarnak. A Driveclub leköti az embert, szólóban is izgalmasak a futamok, jók a pályák, szóval el lehet vele tölteni az időt; bár tény, hogy egyelőre nem mondható túl hosszúnak a "karriermód". Egyedül is lehet persze a földkerekség más PS4 előtt ülő felhasználói ellen nyomni (néhány szakaszon ismerőseink eredményeivel versenyeztet meg minket a játék), de az igazi azért az lenne, ha az online mód működne. A különféle patchek folyamatosan érkeznek, ahogy a DLC-k is, szóval ha néha úgy is érezzük, hogy egy kicsit talán hamar adták ki a játékot, lassan összeáll annyira, hogy a nagy rivális Forza Horizon 2-t is jobban megszorongassa.

Pro:

• Gyönyörű grafika
• Pazar helyszínek
• Kellemes, a szimulátor és a játéktermi stílus közti irányíthatóság

Kontra:

• Hamarabb lett kiadva, mint hogy kész lenne
• Kevés pálya (bár folyamatosan jönnek újak)
• Ostoba ellenfelek
• Nagyon gyenge zeneválogatás

Értékelés: 75

A Driveclub PlayStation 4-re jelent meg. Megvásárolható az 576 KByte üzleteiben és webáruházában.