Diablo III bemutató - A Gonosz visszatért

Küldetések, eredmények, multiplayer

A Diablo III egy hack & slash játék, de ez nem jelenti azt, hogy céltalanul kell bolyonganunk és összevissza gyilkolásznunk mindent. Küldetéseink lesznek, melyeket teljesítve megismerhetjük a sztorit, valamint haladunk előre a végső cél elérése felé. Az egyes helyszínek között sok helyen csak az aktuális feladat teljesítését követően juthatunk át, így elsődleges feladatunk a szörnyek irtása mellett küldetéseink végrehajtása lesz. Aktív küldetéseinket a minitérképünk alatt láthatjuk címszavakba szedve, amik tömören leírják következő feladatunkat.

Amennyiben a kijelölt helyszínre érünk, annak függvényében hogy egy NPC-vel kell beszélnünk vagy egy helyszínre bemennünk, másképp jelzik a játéktéren. Ha egy személyt kell keresnünk, akkor annak feje felett megjelenik egy sárga felkiáltójel (vagy mellékküldetések esetén világoskék és szürke is lehet) (1. kép). Ha beszélünk vele, megkapjuk az újabb feladatot, melyről bővebb információt kérhetünk le a küldetésablakból. Ugyanakkor egy tájékoztató jelenik meg, melyben az előző, immár teljesített küldetésért kapott XP és arany mennyiségét tekinthetjük meg (2. kép).

Amikor elindulunk új küldetésünkre, legtöbbször nem jelent gondot a cél megtalálása, hiszen a Diablo III-ban nagyrészt lineáris a történet. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden végigjátszáskor ugyanoda kell mennünk, hiszen a pályák részben véletlenszerűen generálódnak, így előfordulhat hogy egy lejáratot máshol lelünk meg, amikor ismét nekivágunk a feladat megoldásának.

Célunkhoz közeledve minitérképünkön előbb egy nyíl alakú ikon jelenik meg, ami mutatja hogy merre kell mennünk. Ha elég közel van hozzánk, akkor a nyíl eltűnik és egy pulzáló kör jelenik meg, majd ha teljesen odaérünk, akkor egy sárga pötty jelzi térképünkön a feladatunk következő állomását/célszemélyét, stb. (3. kép) Tárgyak, ajtók és más használható tárgyak esetén ilyenkor csillogást láthatunk a játéktéren, ami körbeveszi az adott objektumot, így tisztán látjuk, mit kell aktiválnunk/felvennünk, stb.

Ahogy haladunk előre a pályákon, meghatározott helyeken Checkpointot (ellenőrzőpont) aktiválunk. Ekkor kerül sor automatikus mentésre, azaz ha később meghalunk vagy kilépünk a játékból - mindegy hogy azelőtt hol voltunk - mindig az utoljára aktivált ellenőrzőpontra kerülünk vissza. Egyetlen különbség, hogy halál esetén a szörnyek változatlanul ott maradnak ahol meghaltunk, míg folytatáskor újra generálódnak, így valószínűleg eltérő ellenfelekkel fogunk találkozni, mint azelőtt.

Az ellenőrzőpontokon kívül általában minden pályán el van helyezve egy Waypoint is (5. kép). Ezeket aktiválva teleportálhatunk egyik helyszínről a másikra. Nagyon hasznos lehetőség, így ha később el akarunk jutni a városból egy távoli helyszínre vagy onnan vissza, nem kell végigrohanni a pályán, elég a Waypointot használnunk. Használata egyszerű: rákattintva bal oldalon megjelennek az eddig aktivált pontok és csak rá kell kattintani arra, ahová menni szeretnénk (Az aktuális küldetésünkhöz legközelebb eső Waypointot egy serleggel jelzik).

A Diablo III készítői sok véletlenszerűen generálódó küldetést, úgynevezett Eventeket is tettek a játékba, melyek közül végigjátszásonként csak pár aktiválódik, így érdemes átkutatni a pályákat hogy megtalálhassuk őket. Sokféleképpen előfordulhatnak, egy láda kinyitásától kezdve egy NPC megszólításáig bármi elindíthat egy Eventet, aminek sikeres teljesítésével általában speciális Achievementet (eredményt) nyerhetünk (6. kép).

Ilyen Achievementből rengeteg van, aki játszott már online játékkal annak ismerősek, de aki esetleg nem tudná, annak elmondom a lényegét. Minden elért eredménnyel pontokat gyűjtünk, és ez egyfajta éremgyűjteményként működik az adatlapunkon. Azaz a barátlistára felvett személyek láthatják elért eredményeinket, és ha ebből jó sokat szerzünk, biztosan irigykedni fognak ránk (A játékmenetre természetesen ezek nincsenek hatással).

Érdekességképpen megemlíteném még azok számára, akik szeretnének minél több háttér információt gyűjteni a Diablo III történetéről, hogy kutassák fel és olvassák el a különféle naplókat (Journal), valamint a városban beszélgessenek el azokkal az NPC-kkel, akiknek feje felett egy kék csillag alakú ikon látható. Sok poénos és tanulságos történetet hallhatnak.

Mielőtt rátérnék az értékelésre, mindenképpen ejtenem kell pár szót a multiról is, hiszen a Diablo III alapvetően egy online multiplayer játék, melyben kiemelt szerepet kapnak a szociális lehetőségek. A program felépítéséből adódóan állandó kapcsolatban áll a Battle.net rendszerével, így az egyes játékosok közvetlenül csatlakozni tudnak ismerőseikhez, már amennyiben azonos nehézségi szinten tartanak (Quick Join). Persze a magasabb szinten játszó ismerősökhöz nem tudunk kapcsolódni.

Ha multiban játszunk a Diablo III-al - azaz partit alkotunk -, akkor a szörnyek is erősebbek lesznek. Minél többen vagyunk együtt (Maximum 4 játékos lehet egyszerre), annál nagyobb kihívást fog jelenteni egyedül legyőzni egy szörnyet. Az eset némiképp hasonló a MMO játékok csoportos küldetéseihez, de azért itt nem úgy van hogy egyedül nem győzhetsz az elitek ellen, pusztán nehezebb dolgod lesz velük.

Magasabb nehézségi szinten - bár a készítők szerint egyedül is szólózható a játék - érdemesebb barátainkkal karöltve küzdeni, hiszen csapatban együttműködve egyrészt a hangulat is jobb, másrészt pedig eredményesebben is küzdhetünk az erős szörnyekkel. Személy szerint nem nagyon szoktam multizni, ám amikor a teszt megírása miatt kipróbáltam a Diablo III többszereplős módját, egyszerűen odaragadtam a játék elé, csak azt vettem észre hogy már pár órája játszunk vele.

Leginkább ahhoz hasonlított ez az érzés, mint amikor annak idején kipróbáltam a World of Warcraftot és először mentem le instába a klántársaimmal. Habár a MMO játékokkal azóta felhagytam, de ez az érzés már nagyon hiányzott. Most, hála a Diablo III-nak és a Blizzardnak, mindezt újra átélhetem. :-)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt