Destiny 1.1
FPS-nek nagyszerű, MMO-nak botrányosan szegényes, sztorija nincs, a játékmenet pedig csak a grindelésről szól. Ez a Destiny, a Bungie legutóbbi alkotása – a játék, amelyet legalább egy évtizedre terveztek, de már a második hónapban kifogyott a tartalomból. A játék, amellyel mindennek ellenére milliókkal együtt száz órát öltem bele, és néha még mindig visszamegyek lövöldözni egy kicsit, mert ha valamit, hát ezt igencsak eltalálták a fejlesztők. Most megérkezett a rég várt első kiegészítő, a Dark Below. Ha esetleg valaki már most kíváncsi lenne rá, hogy ezzel megoldották-e az alapjáték bármelyik problémáját, sajnos el kell keserítenem – a megjelenés óta eltelt három hónap erre nem volt elég.
A korábbi várakozásoktól eltérően az első DLC nem repít el minket a naprendszer új területeire; még mindig nem látogathatjuk meg Old Chicago városát vagy a Szaturnusz szellemflottáját vagy a sok másik helyszínt, melyeket 2013-ban már bemutattak. Sőt, a kiegészítő „kampánya” igazán új területre nem is vezérel el, ugyanúgy a Föld és a Hold töviről-hegyire ismert tájain fogunk furikázni, ugyanazokra a lényekre vadászni, mint eddig. Pár új dungeon van persze, és a Strike-ok és az új Raid is nyilván új zónákba visznek, de ez akkor is mindenképpen csalódás.
Az új fegyvereket leszámítva ez tökéletesen ugyanaz a Destiny, amit eddig is gyűrtünk. [+]
A kiegészítő története pontosan azt a színvonalat hozza, mint az alapjátéké – vagyis gyakorlatilag ilyen nem létezik. Van persze némi rém klisés, rém buta, jobbára szöveges mese egy nagyon-nagyon gonosz Omnigul nevű hive Wizardról, aki a nagyon-nagyon gonosz ősi lényt, Crotát akartja feltámasztani. Az egész ügy nagyon-nagyon gonosz és természetesen rád vár a feladat, hogy megmentsd az utolsó emberi bolygót ettől a sötét és kegyetlen és borzalmas (és hangsúlyozom, nagyon-nagyon gonosz) veszélytől.
Az Omnigul utáni vadászat teszi ki a DLC nagy részét. [+]
A „történet” a szimpla bounty-feladatokhoz hasonló kihívásokat ugyanúgy tartalmaz, mint egy Strike-ot (PlayStation-gépeken egy exkluzív, a „sztorihoz” nem kapcsolódó Strike is van; ez igen fantáziátlan módon egy korábbi főellenfelet hasznosít újra). Bár teljesen új ellenfelek nincsenek, néhány régi rosszarcú kapott egy pajzsot vagy valami más trükköt, így ez legalább minimális kihívást visz a lassan monotóniába fulladt rendszerbe. A kiegészítő végső eleme egy Raid, ahol a hat játékosnak ismét elég sok feladatot kell megoldania, néha két részre szakadva, néha időre küzdve. Mivel a megjelenés óta folyamatosan játszók számára a Vault of Glass már egyszerű ujjgyakorlattá vált, szükség is volt egy pokoli nehéz kihívásra – bár vélhetően pár hét, és a legtöbb veteránnak egy keddi este bele fog férni mind a kettő.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
