Bombshell teszt

Boom Biddy Bye Bye

A játékmenet piszkavas egyszerűségű még úgy is, hogy az izometrikus akció-shooter több műfaj jellemzőinek keverésével próbálkozik. A próbálkozás azonban nem jelent egyenesen sikeres elsajátítást, így a karakter fejlesztést szerepjátékos tapasztalati pontrendszerrel és szintlépésenként járó jutalmak szétosztásával oldották meg. Erősíthetjük Shelly adottságait és fejleszthetjük képességeit. Az életerőnk és pajzsunk növelésére mindig szükség lesz, de az olyan képességekről (ezekből négy érhető el), mint a becsúszós Power Slide, a gyilkos öklös Mighty Punch vagy a védelmező Bubble Shield sem szabad elfelejtkezni.

Tömegmészárlás Bombshell módra.
Tömegmészárlás Bombshell módra. [+]

Kicsit lassan adagolja a játék az újdonságokat, kezdetben csöppet lapos a tempó az alap fegyverekkel, Shelly karja azonban idővel újabb modulokat kap, így minigun, shotgun, vagy rakétavető is lehet belőle. A fegyvereket az összegyűjtött fizetőeszközből (ky) fejleszthetjük, ami ott kezd érdekes lenni, mikor elágazik a fejlődési fájuk. Ezzel kicsit kedvezni próbáltak az újrajátszhatóságnak, mivel minden fegyvert két irányba erősíthetünk. Vagy valamilyen új funkcióval, másodlagos tüzelési móddal ruházzuk fel, vagy megtoljuk kicsit a sebzésének értékét.

Anyuci a gigantikus csótányirtáshoz is mesterien ért.
Anyuci a gigantikus csótányirtáshoz is mesterien ért. [+]

Míg Shelly-vel üldözzük a gonoszt négy bolygón keresztül, hogy megmentsük az elnököt meg az emberiséget az idegen fenyegetéstől (ezt pár lapos átvezetővel is megtámogatják), néhány kütyüt is aktiválhatunk céljaink elérése érdekében. Az idegenek megtévesztésére klónozhatjuk magunkat aktiválva a Ghost Shellt, valamint a veszélyes helyzetekből való elmeneküléshez az Acceleration Boot, azaz a gyorsító csizma lehet segítségünkre. A gránátok alkalmazásáról sose feledkezzünk el, egy nagyobb csapatot pillanatok alatt képesek miszlikbe robbantani. A Diablo játékok hangulatát megidéző hack and slash életérzés kedvezően hat a Bombshellre, azonban a primitív boss harcok ezzel ellentétes érzéseket generálnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények