Az új Xbox One élmény

Új köntössel a régi hibák ellen

Az Xbox One megjelenésekor csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy az új konzol kezelőfelülete (hivatalos nevén „dashboard”) távolról sem tökéletes. A leginkább a Windows 8 modern kezdőképernyőjére emlékeztető menü nemcsak lassú volt, de néhány kérdéses dizájn döntés is állt mögötte – ilyen például, hogy egyszerre három operációs rendszer futott egymáson, illetve hogy szinte minden funkció külön alkalmazásként működött. A redmondi konzolgyártó szerencsére hamar felismerte, hogy cselekedni kell: rendszeres havi frissítésekkel igyekeztek pótolni a hiányzó, illetve a közösség által leginkább kért lehetőségeket. És bár így az interfész hamar elérte a megfelelő minőséget, valódi ugrásra egészen mostanáig kellett várni.

New Xbox One Experience

A Microsofttól egyébként nem áll távol az ilyesmi: már az Xbox 360 dashboardját is átalakították, az évek során kétszer is, most csupán a támasztott követelmények voltak mások. Nemcsak gyorsabbá és kényelmesebbé kellett tenni a menürendszert, de Windows 10 alapokra is kellett helyezni azt, hogy az Xbox One is illeszkedjen az új operációs rendszer által fémjelzett, és ezek után egységesen fejlődő digitális ökoszisztémába. A mérnökök elvégezték a házi feladatot, így – hosszas bétatesztelés után – az Xbox One tulajdonosok november közepén megismerkedhettek az Új Xbox One Élménnyel.

A legszembetűnőbb változás a kezdőképernyő (Home), amelynek felépítése jelentősen megváltozott. A korábbi, tisztán vízszintes elrendezést egy logikusabb függőleges megjelenés váltotta fel. A kép legnagyobb részét az utoljára használt (vagy az éppen futó) alkalmazás képe foglalja el, alatta a legutóbb használt alkalmazások, végül ezek alatt találhatók a kitűzött kedvenc játékok és appok. Rendkívül hasznos gyorsgomb a jobb oldali ravasz (RT), amivel azonnal a menü alján találjuk magunkat. Itt található a telepített játékok és alkalmazások kezelésére szolgáló „My Games & Apps” menüpont is. A bal ravasszal (LT) természetesen rögtön felugorhatunk a menü tetejére, nincs szükség átnavigálni megannyi csempén.

New Xbox One Experience

A másik legfontosabb újítás az Xbox Guide, amit a kezdőképernyőről egyszerűen balra lépve, játékok közben pedig az Xbox gomb kétszeri lenyomásával hozhatunk elő. Ez a gyorsmenü végre nemcsak nevében gyors: a Microsoft szerint bizonyos funkciók kétszer-háromszor, játék közben akár ötször-hatszor gyorsabban érhetők el, mint korábban. A balról beúszó menüben azonnal láthatjuk a saját profilunkat, a barátlistát, a partit, üzeneteket és a beállításokat is, ez utóbbiak végre logikusabban lettek csokorba gyűjtve. Az egész dashboard működése gyorsabb lett, hivatalos közlés szerint nagyságrendileg 50%-kal fürgébb minden mozdulat, mint a frissítést megelőzően.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Xbox Live bemutató

    Tizenkét éve már, hogy szinte szünet nélkül üzemel az Xbox Live, és 50 millió játékosnak nyújt napi szórakozást. Áttekintjük, mit kínál a szolgáltatás Xbox One konzolon.

  • Xbox One magyarországi premier: mi változott?

    Szeptember 5-én, azaz most pénteken Magyarországon is hivatalos forgalmazásba kerül az Xbox One. Ebben a cikkben áttekintjük, mire számíthatnak a hazai vásárlók.