Angry Birds 2 bemutató (iOS, Android)

Új grafika, régi játékmenet

2009 decemberében a Rovio lényegében kifogta az aranyhalat a vízből, hiszen akkor indította útjára az Angry Birds névre hallgató játékát. A kétdimenziós, logikai elemekkel tarkított alkotást először iOS operációs rendszerre adták ki, és az elmúlt években összességében több százmilliószor töltötték le, ami elképesztően nagy szám, ha belegondolunk, hogy mit is kell csinálni a játékban. Nem véletlen, hogy közben Androidra és Windows Phone platformokra is elérhetővé vált a produktum, és már rengeteg folytatást, valamint kiegészítő epizódot megélt, elég csak a Seasonsre, a Go!-ra, vagy éppen a Fight!-ra gondolni.

A hype egyébként az évek alatt sem hagyott alább, amit jól mutat, hogy a mai tesztünk tárgyát képező Angry Birds 2-t máris egymilliónál többen telepítették fel. A program egyelőre iOS-re és Androidra érhető el. A játékmenet a korábbi megoldásokhoz képest nem változott, ám a verziószám növelése is jelzi, hogy ez nem egy kiegészítő, hanem az eredeti játék fejlesztett variánsa, ami számos dologban manifesztálódik. A madarakat továbbra is csúzlival kell kilőni, és mint eddig legtöbbször, most is a zöld malacok képezik az ádáz ellenséget, viszont a grafika jóval szebb, mondhatni modernebb lett az eddigieknél. A színek élénkebbek, az effektek pedig azonnal feltűnnek, amikor egy esős, vagy mondjuk egy sivatagos-napsütéses pályára érkezünk. A megmérettetéseket immár egy térképen látjuk, ahol számos más adat is fellelhető, például hogy mennyi életünk, vagy kártyánk maradt.

Térképen kell választani pályákat
Térképen kell választani pályákat [+]

A pályák változatosak, a részletekre és a háttérre sokkal jobban odafigyeltek, ha például egy adott madárral megcélzunk egy elemet, legyen az jégből, fából vagy kőből, az eleve elkezd villogni, és ha nem is törik el, a repedések és sérülések sokkal jobban meglátszódnak rajta. A Rovio újdonsága építkezik egyébként egy kicsit a Raymanre és a Super Marióra is, hiszen ha egy disznót a másvilágra küldünk, akkor az a képernyő felé haladva kirepül. A küzdelmek előtt kártyákat látunk a bal alsó sarokban, vagyis most már nem a játék, hanem mi magunk adjuk meg, hogy milyen sorban lövöldözzük ki a szárnyasokat. Ennek egyébként több oka is van, az egyik, hogy egy pálya újrakezdésekor már nem ugyanúgy helyezi vissza az elemeket és az ellenfeleket a játék, hanem kicsit randomizál, ami szerintem nagyon jó dolog.

A pályák két részből állnak
A pályák két részből állnak [+]

A másik újítás, hogy immár egy szint abszolválásához két epizód végigjátszása szükséges ugyanazon a pályán, vagyis ha az első "képernyőn" található malacokkal végeztünk, akkor utána ugrunk a következőre, ahol újfent egy friss kihívással találjuk szembe magunkat. A madarak nem változtak, továbbra is adott a sárga madár, ami a kijelző megérintésére gyorsabban repül, a fekete szárnyas, ami bármikor bombaként robbantható, a fehér Matilda, ami tojásokat tud pottyantani, vagy a kék illetve piros tollas, előbbi a jeget tudja háromfelé osztódva áttörni, utóbbi pedig szimplán csak erőfitogtatásra használható, ám van belőle egy izomverzió is, ami mindent lerombol. Vannak egyébként szuperfegyverek, vagyis szuperkártyák, amikkel jégbe lehet fagyasztani, ezáltal könnyebben kinyírni az egész, malacokat tartó szerkezetet, vagy van légicsapás, amikor több kacsa száll le az égből és üti ripityára a pályát és disznókat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Rovio

Azóta történt

Előzmények