Age of Empires Online Béta - Teszt

Első oldal

A cikk olvasói teszt, így annak tartalma nem a Gamepod.hu szerkesztőinek álláspontját képviseli.

Aki kicsit is ismeretes a PC-s játékok világában valószínűleg hallott már az Age of Empires sorozatról. Az első rész 1997-ben jelent meg, melynek készítője az Ensemble Studios volt, a kiadó pedig a Microsoft, a sorozat pedig eddig 3 részt élt meg a kiegészítőket nem számítva. Ám a harmadik rész után az Ensemble Studios feloszlott, és sokan úgy gondolták, hogy talán ez lehet a sorozat vége. Nem lett az, a Microsoft bejelentette az Age of Empires Online készítését, ami nem véletlenül kapta meg az Online elnevezést, ugyanis egy új irányba mégpedig az MMORTS-ek irányába lépett el a sorozat. Kezdetben a Robot Entertainment fejlesztette, majd a Gas Powered Games átvette a fejlesztést, ők felelnek pl. a Supreme Commander elkészítéséért is.

Jómagam még tavaly év vége felé jelentkezett a béta tesztre, ám csak pár hete kaptam meg a béta kulcsot. A játék futtatásához szükséges a Games for Windows Live telepítése is, ugyanis ezen belül kell beírni a béta kulcsot, és innen lesz indítható a játék is. Jelenleg csak a görög civilizációval lehet játszani, de a véglegesben elérhető lesz az egyiptomi is, illetve lesz egy harmadik is, amiről még nem tudni semmit. A legszembetűnőbb változás az elődökkel szemben a grafika. Sokan szörnyülködve nézték a képeken, hiszen ennél még a többéves AoE 3-nak is szebb volt a grafikája. Valószínűleg ez volt az első ami áldozatául esett a játék MMO mivoltának, ugyanis az ilyen játékokat szélesebb befogadórétegnek, nem csak az ún. hardcore játékosoknak szánják, és az ilyen játékosok általában nem rendelkeznek modern gépekkel. Ennek tehát az az előnye, hogy szinte minden gépen elfut, én a laptopom Radeon 5470-esével konkrétan maximumra tudtam venni a játékon belül mindent, az élsimítást is.

Ennek ellenére a játékot nem mondanám csúnyának, van egy bája az egésznek, és egy idő után fel se tűnik az embernek, annyira magával ragadja a játék hangulata. Mert az bizony van neki, sőt, a játék kifejezetten addiktív, az ember azt veszi észre, hogy leült megcsinálni csak egy küldetést, és már órák óta ül a gép előtt. Mikor elindítjuk a játékot, először a fővárosunkba fogjuk találni magunkat. Ez felfogható az AoE 3-ban megjelent anyaváros egyfajta továbbgondolásának is. Itt lehet majd vásárolni (illetve a többi játékosnál), ide jönnek majd a különböző barkácsműhelyek, amikkel felszerelést gyárthatunk az egységeinknek, pl. kardok, pajzsok, és még nagyon sok minden. Viszont ezeknek az elkészítéséhez alapanyagokra van szükség, ezeket vagy a műhelyeinkben állítjuk elő, vagy szintén vásárolhatunk. Az egységek folyamatos fejlesztésére egyébként a játék során szükség is lesz, hiszen enélkül a katonáink nagyon hamar gyengék lehetnek a többiekhez képest.

Akárcsak a többi MMO játékban itt is fel vannak osztva különböző kategóriákra, amik itt a következőek: Common, Uncommon, Rare, Epic. Nyílván az Epic adja a legnagyobb bónuszt, ám ezek a legritkább, legdrágább felszerelések, és sokszor viszonylag magas szinten is kell hozzá lenni hogy használni tudjuk. Ám van még egy fontos dolog a fővárosunkban, mégpedig itt tudunk minden szintlépés után "tanulni". A szintlépés után kapunk 3 technológia pontot, ezeket lehet elkölteni, különböző fejlesztésekre, pl. így lehet hoplitát "venni" a harmadik korra. Ugyanis ellentétben a korábbi részekkel, itt nem kapunk semmilyen fejlesztést, és nem válik elérhetővé semmi majd játék közben, szóval hiába fejlődünk negyedik szintre, ha nem vettünk semmilyen fejlesztést, akkor szinte ugyanott tartanánk mint az első korban. Viszont minden fejlesztési ág végén elérhetőek úgy nevezett Star tech-ek. Ezek olyan fejlesztések amiket nem kell majd későbbiekben a csata közben megvenni, hanem végig aktívak, pl. a gyalogság 15%-al erősebb, ilyesmi.

Ezeken felül a játékban megtalálható az ún. Advisor Hall, ahol különböző segítők(advisor-ok) adnak nekünk bónuszt a játék folyamán. Minden korhoz hozzá lehet rendelni egy segítőt, akik különböző dolgokkal segítenek pl.: gyorsabban készülnek a parasztok, speciális egységeket lehet képezni az erődben, olcsóbb a következő korra való fejlődés, stb.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt