2016 legjobban várt TPS játékai

A Microsoft gyilkos felhozatala

A Microsoft egészen erős exkluzív mezőnyt vonultat fel 2016-ban melyek közül most a fogaskerekes brigádot tárgyaljuk elsőként. A háború kerekei lankadatlanul darálják az áldozatokat, legyenek azok emberek vagy az idegen sáska mocskok, a halál nem válogat. A múlt évben Xbox One-ra már megérkezett az első Gears of War kifejezetten jól sikerült felújított verziója, ami a Microsoftra eddig nem jellemző PC barát magatartás jegyében idén személyi számítógépre is meg fog jelenni. A Gears of War: Ultimate Edition egy korrekt minőségű munka, szinte alapjaitól építették újra, ennek megfelelően 2016-ban is megállja a helyét.

De egyértelmű, hogy a Gears of War rajongóknak a negyedik rész miatt lesz nevezetes az esztendő. Az Epic Games után (a Microsoft megszerezte a jogokat 2014-ben) a The Coalition (korábban Black Tusk Studios) újraindítja Xbox One-on a szériát, noha a címben szereplő szám a történet időrendiségét hivatott jelölni. Az év végén várható legújabb alkotás az eddig látott ízelítők alapján új szereplőket és ellenfeleket fog felvonultatni, megmutatja mire is képes valójában a fekete masina és a korábban bevált, már jól ismert játékmenetet polírozza tökéletesre. Bármennyire is furcsa, de az idén ősszel érkező háborús fogaskerekek csikorgása kapcsán alig tudni még lényegesebb részleteket, valószínűleg a nyári rendezvényekre tartogatják a puskaport. A fejlesztők nyilatkozata szerint az első rész sötétebb, morózusabb légköréhez szeretnének visszatérni az új felvonással, a multiplayer részleg esetében pedig a kitűzött cél a stabil 60 FPS.

Ezek szerint az erős egyjátékos történet mellett a többjátékos szekció szintén fontos részét képezi majd a játéknak, amiről tanúskodik továbbá a kooperatívban akár osztott képernyővel lenyomható kampány jelenléte is. Az Unreal Engine 4-nek köszönhetően a látványvilággal nem lesz probléma, az eddig kiadott néhány perces játékmenet felvételek lehengerlő részletességről, precíz animációkról és elképesztő effektekről tanúskodnak (részecske effektek, rombolhatóság). Ezekből egyébként továbbá leszűrhető volt a fedezékrendszer és a gunplay gördülékeny, brutálisan színvonalas megvalósítása, valamint, hogy a játékmenet továbbra is megtartja az izgalmas scripteket és QTE szekvenciákat. Az Xbox One tulajdonosok a folytatás megérkezéséig nem csak az Ultimate Editionnel melegíthetnek, de a Microsoft visszafelé kompatibilitási megoldásának köszönhetően az összes eddigi Xbox 360-as epizódot újraélvezhetik ezzel felkészülve az idei összecsapásokra. A tervek szerint a Gears of War 4 idén ősszel lát majd napvilágot és Xbox One mellett személyi számítógépekre is ellátogathat (Xbox 360-as kiadás nem lesz).

Kétség nem fér hozzá, már biztos, hogy tavasszal élvezhetjük az idő manipulálását. A Remedy ezúttal a pszichológiai horrort félretéve egy igazi akciójátékot hegeszt a Finnországi műhelyükben. Ezúttal az író hátborzongató túlélős agymenése helyett egy különleges képességgel megáldott tudós bőrébe bújhatunk. Történetünk egy amerikai egyetemen veszi kezdetét (Riverport University), ahol hősünk és antagonistája (köszönhetően a balul elsült időutazós kísérletnek) különleges képességekre tesznek szert. A két karakternek az idő manipulálásával eltérő terveik vannak, így jópofa megoldásnak tűnik, hogy az eseményeket nem csak a jó oldalról élhetjük majd át. Az idő megállításán felül (egy adott területen mindent megmerevíthetünk magunkon kívül) időpajzsot aktiválhatunk (a Time Shield egyfajta sérthetetlenség), gyors rajtaütéseket eszközölhetünk az ellenfeleken (Time Rush), míg meneküléshez a Time Dodge-nak fogjuk hasznát venni. Természetesen a képességeinket chrononok gyűjtögetésével fejleszteni is tudjuk, ezzel könnyítve meg a dolgunkat az egyre nehezedő kihívások során. A Quantum Break az időmanipulálós játékmenetén felül is próbálkozik valami újdonsággal, ugyanis a cselekményt epizódokra osztva fogja elmesélni. Nem véletlen, hogy a karaktereket valódi színészek alakítják (a főszereplőt például Shawn Ashmore), ugyanis minden fejezetet egy húsz perces élőszereplős minisorozat epizód fog átkötni. A játékban hozott döntéseink függvényében (Junction Moments) fog alakulni a sorozat története, szóval a Quantum Break esetében biztosított lesz a többszöri végigjátszás.

Ami a Square Enix-nek (és az Avalanche Software-nek) a Just Cause-t, az a Microsoftnak (és a ReAgent Gamesnek) a Crackdown. A rombolhatóság tökéletes megvalósítása igaz egyre kevésbé csal már könnyeket az egyszeri (és a hardcore) játékos szemébe, azonban a Crackdown 3-ban komoly szerepet szánnak neki a többjátékos ütközetek során. Míg az egyjátékos módban (amit más játékosokkal kooperálva is végigjátszhatunk) egy gyönyörű, színes, neonban úszó metropoliszt kapunk játszótérül (Gangland bűnözőktől való mentesítése lesz a fő feladatunk), ahol a gyűjtögetésé, a járműveké és a szuperképességeké lesz a főszerep, addig a többjátékos részlegben kiemelt szerephez jut a rombolhatóság. Elmerenghetnénk a témán, hogy megéri-e vajon szerverparkokat üzemeltetni azért, hogy minél részletesebb és parasztvakítóbb látvánnyal nyűgözze le az Xbox One felhasználókat a redmondi óriás, de mindenesetre példaértékű és újító elképzeléssel lesz dolgunk. Egy-egy játék megjelenése is tud összeomlásokat okozni a sok millió felhasználó egyszerre történő kiszolgálása okán, így jobb nem is belegondolni milyen problémákat okozhat majd ez a forradalmi próbálkozás. Állandó internetkapcsolat, stabil sávszélesség és tökéletesen üzemelő szerverpark. Bízzunk a legjobbakban.

2016-ban mindkét konzolgyártó előrukkol a saját MOBA-jával. Míg a Sony-nál a Paragonban csaphatunk össze különleges képességekkel megáldott hősökkel, addig a Microsoftnál a Motiga műhelyében egy rendkívül jópofa, rajzfilmes gyöngyszem van formálódóban. Szintén az 5v5-ös felállással zajlanak majd a harcok, viszont csavartak egyet az alap MOBA recepten, hiszen mindkét csapat egy-egy óriási lényt fog támogatni. Az őrzők (Guardian) szolgálnak majd bázisként, így az ellenfél monstrumjának leterítése lesz a csapatok főfeladata. Ezzel a húzással kicsit feldobják a már unalomig ismert receptet, így a Gigantic-ből még komoly meglepetés is kisülhet. A karakter felhozatal egyik felét már megismerhettük, stílusosak a harcosok, ráadásul mindegyikük megtud majd idézni valamilyen segítő lényt a különleges képességek mellett. Imani lesz a fegyveres amazon, The Margrave az óriási tomboló pusztító, Voden a Sherwoodiakat megszégyenítő íjász, Charnok a varázspálcás tűzmágus gyíklény, Tyto the Swift pedig egy madárszerű kardos harcos. Természetesen free-to-play mikrotranzakciókkal felvértezett modellre kell számítani a Gigantic esetében. Pontos megjelenési dátumot még nem tudunk, ami annak is köszönhető, hogy a fejlesztők komoly anyagi problémákkal küzdenek, sorban bocsájtják el az alkalmazottakat. Ha sikerül egyenesbe jönniük, akkor remélhetőleg még idén elkészülhet Xbox One-ra és PC-re (Windows 10) a Gigantic, melynek különlegessége, hogy a két tábornak együtt és egymás ellen is lesz lehetőségük harcba szállni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények