Xbox One - Hatalmas változások

Az Xbox ONE premierje, illetve az E3 után szinte már mindenki temette a Microsoft újgenerációs konzolját, hiszen a napi egyszeri kötelező internetkapcsolat, illetve a használt játékok kereskedelmét korlátozó tényezők nem vetettek túl jó fényt a cégre. A mai estén viszont a Microsoft egy nagy fordulattal úgy döntött, hogy megváltoztatja többek között a fentebb is olvasható korlátozásokat.

Az első és legfontosabb, hogy eltörölték a 24 óránkénti kötelező internet kapcsolat szükségességét, vagyis akármeddig lehet offline is játszani az új géppel. A másik hír, miszerint semmilyen megkötés nem lesz a használt játékok kereskedelmével kapcsolatban, azaz ugyanúgy lehet adni-venni-cserélni a játékokat, mint most az Xbox 360 esetében.

Az Xbox ONE játékok első naptól kezdve elérhetőek lesznek a dobozos verziók mellett digitális formátumban is, amiket miután letöltöttünk, ugyanúgy játszhatunk internet kapcsolat nélkül.

Mindezek mellett pedig a régiózárak megszűntetése még nagyobb pluszt ad ahhoz, hogy a leendő tulajdonosok dönteni tudjanak, hogy milyen gépet is akarnak venni.

Azóta történt

Előzmények