Xbox One-ra érkezik a State of Decay

Az Undead Labs túlélő játéka eredetileg még 2013-ban jelent meg kizárólag Xbox 360-ra, majd év végén Steamre is ellátogatott; először szeptemberben egy korai hozzáférés keretében, majd a végleges verzióval novemberben. A játék elsősorban nem arról szólt, hogy minél több zombival végezzünk, a hangsúly a túlélésen volt, amelyhez a keretet a szabadon bejárható, nyílt világ adta.

A játék Xbox 360-as verziója nem volt sajnos hibátlan, viszont a PC-s kiadást a játékosok pozitívan fogadták, így nem is volt kérdéses, hogy az alkotás továbbra is kiemelt támogatást kap a készítőktől, amit az azóta megjelent DLC-k is bizonyítanak.

Egy ideje már lehetett tudni, hogy a készítők egy bejelentésre készülnek, ami a játék világához kapcsolódik, ez pedig nem más, mint az Xbox One-ra érkező State of Decay Year One Survival Edition megjelenése. A feljavított kiadás érkezése 2015 tavaszára várható, amelyhez a készítők az eddig megjelent 2 DLC csomagot is hozzáadják, valamint full HD felbontást, illetve 60 képkocka per másodperces sebességet ígérnek.

Azóta történt

Előzmények