Witcher: Rise of the White Wolf - van még remény

Talán emlékeztek még a Witcher felturbózott konzolos változatára a Rise of the White Wolf-ra, aminek a fejlesztését időközben leállítottak. Tomak Gop a VG247-nek nyilatkozva azt mondta, hogy nincs elfelejtve ez a projekt és szeretnék még elővenni és befejezni, egyelőre pihen a polcon és várja a kellő pillanatot. Vagyis egyáltalán nem zárkóznak el az elkészítése elöl, ami jó hír. Remélhetőleg eljön az a bizonyos pillanat. Viszont jelenleg a Witcher második részének az elkészítésén munkálkodnak, ami már hivatalosan is bejelentésre került, erről korábban azt lehetett hallani, hogy elkészül konzolokra is. Ezzel kapcsolatban jelenleg nem kívánnak ígérgetni, de azért nagy az esély rá.

Jövőre még kívánatosabb leszek!
Jövőre még kívánatosabb leszek!

A Witcher 2-vel kapcsolatban az is elhangzott, hogy nem az előző rész felújított grafikus motorját használja, hanem egy teljesen újat kap, amit kimondottan ehhez a játékhoz fejlesztettek ki a CD Project Red-nél. Ez annak is "köszönhető", hogy az Aurora Engine tartalmazott bizonyos korlátozásokat, amiket nem kívántak továbbvinni a következő részre. Ja, és természetesen fontolóra vannak véve a jövőbeni DLC megjelenések is. Szóval pörögnek az események a CD Project Red háza táján és a Witcher körül.

Azóta történt

Előzmények