Viszlát Doom 4, helló Doom

Az id rajongók most dőzsölhetnek a Bethesda által rendezett QuakeConon, amely még pár éve főleg John Carmack beszédei miatt volt várt esemény a szakmában, most viszont szinte mindenki a Doom folytatására kíváncsi. Bár hivatalos anyag még nem került ki a netre, újságírók és rajongók már láthatták a matériát mozgásban, az élményeiket pedig önkívületi állapotban rakosgatják ki az internetre.

Doom 4 infók!

Az első és dolog amelyen felhördült a publikum, az az volt, hogy a várttal ellentétben az új Doom (amelynek címéből elhagyták a számot) nem a John Carmack által programozott Doom 3 motor módosított változatán, hanem egy vadonatúj (?) engine-en fut. A résztvevők által IdTech 6-nak becézett technikai szörnyszülöttről mindenki pozitívan nyilatkozott. Az információk szerint elsősorban PC-re és aktuális generációs konzolokra fejlesztették ki, az 1080p felbontás és a 60 FPS minden platformon a minimális elvárás a játékhoz.

Drasztikusan megváltozott az előző felvonáshoz képest a játékmenet is: a sötét folyosók, a kevés ellenséggel ellentétben itt mindenfelől özönlöttek a rémek a főhősre, aki fedezékkeresgélés helyett oldalazó mozgással, és kitéréssel operált, vagyis az id és a Bethesda visszatér a sorozat gyökereihez. A helyszín továbbra is a Mars, amelyet megint elözönlenek a pokolból szökött démonivadékok, a bemutatón a klasszikus kutatóbázison kívül külső helyszínek is megtalálhatóak voltak, itt aprított a főhős. De még hogyan!

Doom 4 infók!

Állítólag valami hihetetlen alapsebessége van a játéknak: duplaugrással, speciális elvetődéssel és egyéb, ügyesség alapú reflexmozdulatokkal tették hihetetlenül pörgővé és elképesztően gyorssá az egyjátékos kampányt. Ellenfeleink mondhatni a szokásosak: hellknightok, cyberdémonok, revenantsok próbálnak az életünkre törni, amit mi a klasszikus fegyverarzenál tagjaival (vadászpuskával, plazmavetővel és természetesen láncfűrésszel) igyekszünk megakadályozni. Amit ezekkel kapcsolatban kiszúrtak: legalább egy fegyvernek (a közönség kedvenc mordálynak) van másodlagos tüzelési módja, ekkor egyszerre sül el a puska mindkét csöve, irtózatos pusztítást okozva.

Doom 4 infók!

A közönség által látott demó sok tekintetben méltó a sorozathoz, különösen igaz ez a brutalitásra: ha elhalálozunk, az ellenségtől és a környezettől függő animációt kapunk jutalmul (több twitteres forrás azt emelte ki, hogy egy revenant letépi a főhős karját és azzal töri be a sisakját), de a játékosokat sem kell félteni: az egyik legfontosabb taktikai elem az ellenség lebénítása és közelharcban való kellően brutális kivégzése lett.

A legjobbat pedig a végére hagytuk: viszlát Call of Duty, viszlát új generációs FPS játékok! Az új Doomban nincs újratöltés, a főhős minden fegyvert magával cibálhat, amit csak talál és nincs életerő regeneráció sem, a játékmenet aktív része lett a gyógycsomagok becserkészése és megszerzése. A sztori (amely eredettörténet lesz) fontos része a programnak, de a multiplayerre is kellő hangsúlyt fektetnek: az id végre visszatér a Quake-szerű pörgős, őrült arena-multiplayerhez. Bár ebből sokat még senki sem látott, annyi biztos, hogy a kétbetűs vállalat szeretné visszahozni a köztudatba a klasszikus deathmatch-et, minden esportok öregapját.

Egy szó, mint száz: a két cég sok-sok szenvedés, újrakezdés és toporzékolás után arra az útra lépett rá, amely egyértelműen a teljes nézőközönség számára a legjobb választásnak tűnt. Nem akarják modernizálni a játékot, amellyel minden elkezdődött, egyszerűen csak a jelen kor elvárásaihoz próbálják igazítani, erre pedig minden esélyük megvan. Egyelőre nem tudni, a Wolfensteinhez adott béta mikortól él, ennek a bejelentésére (és egy esetleges publikus ingame videóra) még várnunk kell sajnos.

Azóta történt

Előzmények