SWTOR: Két órás várakozási idő, több mint egymillió játékos az Early Access-ben

Elképzelhető, hogy mégsem sikerül olyan zökkenőmentesen a Star Wars: The Old Republic című MMO játék mai premierje. Az elmúlt hetekben kiküldött béta-teszt hétvége meghívókat és a nemrég véget ért Early Access fázist arra tervezték a készítők, hogy ezek segítségével sima indulást biztosíthassanak a játékosok számára a hivatalos megjelenéskor. Viszont sokan panaszkodnak, hogy órákat kellett várniuk, mikorra végre bejutottak a játékba.

Az előrendelőket folyamatosan engedték be a játékba és a tegnapi napra a játékosok száma már majdnem elérte a másfél milliót. Elméletileg a Star Wars: The Old Republic szervereinek ezzel a "csekély" játékosállománnyal még gond nélkül el kellett volna boldogulnia, azonban így is sok felhasználónak akár órákat is el kell töltenie várakozással, amíg bejuthatott valamelyik szerverre.

Csúcsidőben a háromnegyed órányi várakozás általános jelenség volt az Early Access fázis alatt, azonban az európai szervereken nem ritkán kellett két órát sorban állni, mire be tudtak lépni a játékosok. Ez pedig igencsak messze áll az EA és a BioWare által biztosítani kívánt sima indulástól.

Emlékezzünk csak vissza, annak idején pont emiatt limitálták a boltokba került játékok mennyiségét, hogy biztosíthassák a szolgáltatás minőségét és a sima indulást. Ám a jelenlegi helyzet szerint ezt nem sikerült megvalósítaniuk.

A készítők a játék közösségi oldalán reagáltak a problémákra, elmondva, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy csökkentsék a játékosok által tapasztalható várakozási időket. Elmondásuk szerint ezt nagyon komolyan veszik, hiszen számukra is elsődleges cél, hogy minél több játékos juthasson be a szerverekre.

És bár azt nem tudják garantálni, hogy mostantól nem lesznek várakozási idők, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy annyira lerövidítsék őket, hogy azok már elviselhető korlátok közé szoruljanak vissza.

Azóta történt

Előzmények