PlayStation 4 - Pár friss információ

A Sony nagy bejelentése, bár tényleg sokaknak mozgatta meg a fantáziáját, de mégis hagyott bennünk kétségeket is, hiszen magát a gépet nem mutatták be a kiállításon, csak némi technológiai újítást és tulajdonságot tudtunk meg, valamint az új kontrollert vizsgálhattuk meg képeken. A cég vezetője, Shuhei Yoshida elmondása szerint a PS4 csak egy hétköznapi konzol lesz, azonban ami a show számára nagyon fontos volt, az a DualShock 4 kontroller, valamint a rajta található "Share" button funkciója. Amikor a sajtó afelől érdeklődött, hogy tervezik-e bemutatni a PS4-et az idei E3 rendezvényen, Yoshida úr kitérő válasszal azt felelte, hogy még nem hoztak döntést az ügyben.

Most pedig térjünk rá azoknak a dolgoknak az ismertetésére, melyekre csak nemrég derült fény. Azt már a hivatalos bemutatón megtudhattuk, hogy a PlayStation 4 8 GB GDDR5 (176 GB/s) memóriával lesz ellátva a játékok zökkenőmentes élvezetéhez. Arról már beszámoltunk, hogy a PS4 egyik játékosok szempontjából fontos újítása lesz az a lehetőség, hogy a PS Store-ból frissen vásárolt programoknak a gép először csak az alapvető tartalmát tölti le, ami után a felhasználó már el is kezdhet játszani, amíg a készülék a háttérben csendben szedi a maradékot.

Az új információ annyi, bár ez szerintem már senkit nem ér váratlanul, hogy a PlayStation 4 a szoftver- és firmware frissítéseket is a háttérben fogja majd letölteni, mindenféle külső beavatkozás nélkül. Shuhei Yoshida elmondta, hogy az új konzol tervezésénél a kényelmet és egyszerűséget tartották szem előtt, melyben minden folyamat könnyen kezelhető és azonnal végre is hajtódik. Ebbe beletartozik a firmware frissítés is, melyet a Sony tervei szerint a jövőben már be sem fognak jelenteni előre, szimplán csak kiadják és a gép automatikusan letölti majd azokat.

Arra a kérdésre, hogy akkor most ezzel azt akarja mondani, hogy vége lesz a tolakodó, néha ügyetlen frissítéseknek is, Yoshida úr azt válaszolta, hogy reméli. Elmondása szerint a dolog még az implementálási fázisban tart, jelenleg épp azt vizsgálják, miképpen tudnák ezt megoldani. Meg kell várni a végleges terméket, de a céljuk mindig is ennek megvalósítása volt, hiszen mindig is lesznek firmware frissítések.

Sajnos rossz hírrel is szolgáltak a PS3 játékosok számára, akik esetleg terveznének beruházni PS4-re. A PlayStation Store-ban vásárolt játékaik, valamint a felhőben tárolt mentéseik ugyanis nem lesznek átvihetőek az új generációs konzolra. Emellett még a készülék is teljesen eltérő lesz a korábbitól, vagyis nem lesz visszafelé kompatibilis a PS4. Sem emulátoron, sem pedig felhőn keresztül nem fogja támogatni - egyelőre - a PS3 játékok lejátszását. Habár Yoshida úr elmondta, hogy "valamilyen módon" lejátszhatóvá tesznek majd egyes PSN és PS3 játékokat közvetlenül is, tehát ennek a felhő-szerver alapú szolgáltatásnak kínálatát növelni fogják régebbi játékokkal is, de ez egyelőre még a cég távlati tervei közé tartozik.

A Sony főnöke azt is elárulta, hogy a cég számára továbbra is fontos a dobozos játékok támogatása, és bár a PlayStation 4 teljes mértékben követi a PS Store, digitális disztribúciók, felhő alapú játékok és szinte minden online lehetőség kiaknázását, de ez nem jelenti azt, hogy a világon minden digitalizált lenne. Shuhei Yoshida szerint a dobozos formában történő vásárlás még mindig fontos szerepet tölt be a játékosok életében, ezért számukra is fontos, hogy eljuttassák a játékokat azokhoz is, akik polcon szeretik tudni a termékeket.

A PlayStation 4 bejelentésekor azt is közölték, hogy a Sony új generációs konzolja még az idei év végén megjelenik, azonban azt nem közölték, hogy pontosan milyen régiókban lesz elérhető. Viszont nemrég arról faggatták a Sony Computer Entertainment egyik képviselőjét, Jim Ryant, aki érdekesen fogalmazva azt válaszolta, hogy ők egyáltalán nem mondtak olyasmit, hogy 2013-ban Európában is megjelenne a PS4. Viszont ebből még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket (Vagyis, tömören fogalmazva: vagy megjelenik Európában a PS4 2013 végén, vagy sem).

Egy másik érdekes hír, hogy a PlayStation 4 nem fogja kezelni a PS3 tulajdonosok által jelenleg használt DualShock 3 kontrollert, mivel az új verzió egy rakás olyan funkcióval rendelkezik, amit az nem támogat. Viszont a Sony főnöke, Shuhei Yoshida elmondta, hogy akik viszont rendelkeznek PlayStation Move-val, azok megnyugodhatnak, ugyanis az új konzol képes lesz felismerni és kezelni őket.

További jó hír, hogy a PlayStation 4 immár nyitottabb lesz a független fejlesztők által készített programok irányába, mint elődje volt. Ezt maga Yoshida úr erősítette meg, aki azt is elmondta, hogy a kisebb, független fejlesztőcsapatokat szeretnék teljes mértékben támogatni, hogy elhozhassák alkotásaikat a PS4 platformra. És mivel az egész rendszer szoftver alapú, még költséges fejlesztői készletekkel sem kell rendelkeznie annak, aki szeretne játékot írni PS4-re. Egyszerűen elkészíti például PC-n a programot, majd leteszteli PS4-en, hogy működik-e rendesen.

A végére egy érdekes információ, miszerint Ausztráliában már előrendelésben megvásárolható a PlayStation 4 konzol, mégpedig 900 AUD (Ausztrál dollár) áron (Ami nagyjából 206.000 forintnak megfelelő összeg).

Azóta történt

Előzmények